A Sportkórház története [antikvár]

A múlt ismerete segít a jelen megértésében és a jövő megtervezésében. Vonatkozik ez tágabb és szűkebb környezetünkre egyaránt. Korunk Európáját más szemmel nézi és érti meg az, aki tisztában van a történelem tektonikus mozgásaival az öreg kontinensen, az ókortól napjainkig. De a XXI. század Európájára vonatkozó elképzelések sem vázolhatók fel a IXX. és XX. századra vonatkozó történelem tapasztalatainak mellőzésével. S habár fél évszázad ilyen távlatokban elhanyagolhatónak tűnik, egy intézet életében - különösképpen korunk rohanó, gyakori változásokat hozó, a stabilitásnak nem mindig kedvező világában - mégis tekintélyes időtartam. A Sportkórház - ahogy a sportolók és betegek mindig is nevezték az Országos Testnevelés és Sportegészségügyi, majd 1990-től Országos Sportegészségügyi Intézetet - nem a semmiből jött létre, hiszen jogelődjét az Országos Sportorvosi Intézetet 1942-ben Hóman Bálint akkori kultuszminiszter alapította. Az alapító rendeletben meghatározott feladatok - az ifjúság és sportolók sportorvosi gondozása - nem csak korát messze meghaladó szemléletről tanúskodnak, de mai szemmel nézve is időtállónak tekinthetők. Amikor 1952-ben egy már működő kórházra települt a sportorvoslás központi intézete, talán nem is tudatosan teremtődött meg a fejlődésnek ~gy olyan lehetősége, amely világszerte csaknem egyedülálló. Az egészséges sportolók sportorvosi ellátása mellett ugyanis lehetőség nyílt a sérült és beteg sportolók ellátására is, a sportorvoslás teljes klinikai vertikumának kialakulására. A fejlődés természetesen nem volt mindig töretlen, a társadalmi és gazdasági körülmények sem mindig kedveztek. Voltak időszakok, amikor a közkórházi jelleg túlzottan dominált, volt, amikor a betegellátásnak csaknem teljes megszüntetése került előtérbe. A szakma töretlen fejlődéséhez - amely az elmúlt évtizedekben világszerte tapasztalható - egy egészséges egyensúlyra van szükség ezekben a feladatokban. Reményeink szerint ez napjainkban már az egészségpolitikában is elfogadottá vált. Amikor megtisztelő feladatként az intézet vezetése ennek a könyvnek a főszerkesztésére felkért, nagy örömmel vállaltam, hiszen az elmúlt ötven évből negyven évet az intézet munkatársaként töltöttem el. Nem volt célunk az olvasót száraz adatok halmazával elárasztani, - számszerű adatok nem is mindig álltak rendelkezésre - inkább sokszor szubjektív képet szerettünk volna adni - önmagunk, pácienseink és a média szemszögéből is-arról az intézetről, amelyben több szerzőtársammal együtt életünk nagy részét eltöltöttük, ezáltal az életünk részét jelenti, és amelyet szeretünk. Úgy gondolom mindnyájan nagy örömmel vettünk részt a könyv megírásában, amelyért főszerkesztőként őszinte köszönetemet és hálámat kell kifejeznem mindazoknak, akik munkájuk révén lehetővé tették a könyv megjelenését. Külön köszönöm Dr. Frenkl Róbertnek, hogy vállalta a XX. századi magyar sportorvoslás történetének megírását. Köszönöm az Orvostörténeti Könyvtár és a Kiscelli Múzeum munkatársainak segítségét az Erzsébet Kórházra vonatkozó képanyag rendelkezésre bocsátásában.