A szegedi M. Kir. Állami Klauzál Gábor Reálgimnázium harmincharmadik értesítője [antikvár]

Igaza van az 1924. évi XI. törvénycikknek, mikor hazai középiskolázásunk lelkévé nemzeti irodalmunk tanítását teszi. Mert ebben az irodalomban jelentkezik a költői ihlet magaslatán a nemzeti szellem, melynek alapozója a honi föld szeretete, sugallója pedig a magyar lélek.Mindazok, kik az irodalom szellemével, a benne megnyilvánuló életerővel foglalkoztak, azok mind-mind a nemzeti lélekre vonatkozó tanulságokat kerestek, melyek jellemzően nyilatkoznak az egész nemzetben. Azokat a titkos erőket keresték, amelyek a lélek mélyeiből felszínre hozzák annak nemzeti tartalmát.A mi nemzeti irodalmunknak értékismertető és értékadó jegye van. S ez az érték nem önmagáért van, hanem kivetíti kincseit a nemzetre, távolabb: az egész emberiségre. Ezen értékerő által merül bele az egyes ember lelke a nemzeti szellem közösségébe. A sok egyes lelkiérték külön-külön is, de meg együttesen is, megtermékenyíti a nemzeti szellemet. Gazdagítja, tartalmasítja, életrevalóvá teszi s képessé arra, hogy a honi lélek bilincseit szétfeszítve, a közös emberi lélek világát érintse s ebbe az egyetemes emberi világszellembe belemerülve, azt megtermékenyítse, gazdagítsa és így az egyetemes emberi szellem a nemzeti szellemnek hasznát is vehesse. Ragyogó bizonysága ennek Széchenyi példája, ki elegikus himnuszt írt a magyar nemzeti lélek faji sajátságairól. Széchenyi arra tanította a világot, hogy a magyar nemzeti szellem egészséges irányú. Ennek a nemzeti szellemnek ereje fiatalos. Az ebből a nemzeti szellemből kilövellő érzelmi láng a magasba szökkenő. Lelke pedig hamisítatlanul tiszta, mint a frissen esett hó. És faji sajátsága értékes.