A táti hídfő [antikvár]

E L S S Z Ö Habent sua fata libelli - Írja egyik költeményében az ifjabbik Plinius. De nemcsak sorsuk, történetük is van a könyveknek. Ez a munka egy osztályfőnöki óra keretéből nőtt ki. Aitákor felszabadulásunk 30. évfordulójára osztályommal, a nyergesuj-falui Irinyi János Gimnázium és Vegyipari Szakközépiskola egyik első osztályával ünnepi műsort akartunk összeállítani, akkor döbbentünk rá, hogy tulajdonképpen alig tudunk valamit erről a nemzeti ünnepünkről. Nem ismerjük megyénk, vagy közvetlen környékünk felszabadításának történetét. Nem tudjiik, milyen alakulatok katonái jártak erre mifelénk, kik hozták el nekünk a szabadságot. Városainkban, falvainkban megtalálhatók a felszabadító harcosok emlékmüvei, a "hideg kőszál, sötét kőszál", a "néma emlék", a "nevük-sincs-már" katonák obeliszkjei. /l/ Sok helyen megvan a hősi halottak névjegyzéke. Csak az élőkről nem tudunk semmit. Miért? Mivel a történészeknek nincs lehetőségük arra, hogy aprólékos munkával név szerint is felkutassák a háborúk valamennyi hősét, ezért vetődött fel bennünk a gondolat, hogy talán mi, egy osztályközösség megtalálhatnánk a második világháború megyénket felszabadító katonáit, "akiknek volt nevük, volt arcuk, voltak vágyaik és voltak reményeik". /2/ Sokan élhetnek még közülük, ők ma ötven, hatvan, hetven évesek. Meg akartuk tőlük kérdezni, hogy él emlékezetükben környékünk felszabadítása, őrzik-e még a hősi halált halt bajtársaik emlékét, tartják-e még egymással a frontbarátságot? És ha megírjuk nekik, hol lakunk, talán felidéződik emlékezetükben a táj, am.erre jártak. Mindezt elhatározni nagyon egyszerűnek tünt, de megtalálni az első hőst, annál nehezebb munka volt.