A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén (1945-1955) [antikvár]

Juhász JózsefA TITÓI JUGOSZLÁVIA ELSŐ ÉVTIZEDEA második világháború befejeződésekor a kelet-európai kommunista pártok közül a Jugoszláv Kommunista Párt (JKP) volt a legkedvezőbb helyzetben. Az 1941 júliusától 1945 májusáig tartó sikeres antifasiszta felszabadító háború eredményeképp komoly belső támogatottsággal, nemzetközi legitimitással és Josip Broz Tito személyében népszerű vezérrel rendelkezett, s 140 000-es tagságával és 800 000-re duzzasztott hadseregével kézben tartotta az ország teljes területét. így a JKP azonnal hozzáláthatott ideológiai és politikai példaképének, a sztálini Szovjetunió társadalmi rendszerének a hazai átültetéséhez.A NEMZETI SZTÁLINIZMUS" ÉVEIA háborús előzményekből fakadóan és saját sztálinista iskolázottságának megfelelően a JKP számára az első és legfontosabb feladat az volt, hogy kiépítse az átfogó politikai-rendészeti és titkosszolgálati apparátust, ill. megtisztítsa" az országot minden valós vagy vélt ellenségtől. Ezt már a háború során megkezdte és 1946 végére (amikor befejeződött a háború után megmaradt, szabotázsakciók és merényletek elkövetésére még képes csetnik, usztasa és ballista csoportok zömének a felszámolása) végre is hajtotta. A partizán-főparancsnokság egyik osztályának kibővítésével 1944. május 13-án létrehozták a Népvédelmi Osztályt - ÓZNA, amelyet 1946 márciusában kettéválasztottak Állambiztonsági Igazgatósággá (UDBA, UDB) és Katonai Elhárítássá (KOS) 1944. augusztus 15-én pedig a karhatalmi szerepkört betöltő Népvédelmi Hadtestet (KNOJ). Ezek a szervezetek 1944-45 során a kollaboránsok elleni harcra hivatkozva olyan szisztematikus tisztogató- és bosszúhadjáratot folytattak le az országban, amely áldozatainak a száma egyes becslések szerint a 150-200 000-et is elérhette. Jól példázza a tömegterrort a horvát menekülők (usztasák és nem usztasák) között rendezett bleiburgi vérengzés, a kosovói és vajdasági katonai közigazgatás időszakában tetőző albán-, német- és magyarellenes megtorlások vagy a szerb értelmiség és polgárság megtizedelése a Belgrád felszabadítását követő időszakban. Nem kétséges persze, hogy valóban voltak fasiszta háborús bűnösök és kollaboránsok, de az ellenük folytatott eljárások nélkülözték a jogszerűséget, másfelől sokakat szubjektív megítélés alapján, minden ok nélkül soroltak közéjük. 1941 és 1945 között ugyanis nemcsak antifasiszta felszabadító háború zajlott az országban, hanem osztályharcos polgárháború, valamint a különböző népcsoportok közötti etnikai háború is; a győztes partizánok pedig minden vesztest besoroltak a kollaboránsok közé, sőt a kiépülő új rezsim polgári ellenzékével (demokratikus pártok, egyházak stb.) való leszámolásra is felhasználták az alkalmat.