A Toponári Általános Iskola Jubileumi évkönyve [antikvár]

„A messziről jött intelem, Az öreg kastély kövein át: A lélek egy, A fény a Jel, Csak látszatra Romlott a világ! Hinnünk kell és tanítani az élet Remény-dalát! " (Csorba Simon Mária) Kedves Olvasó! Ön a Toponári Általános Iskola 60 éves fennállása alkalmából készült kiadványt tartja kezében. 1947 jelentős évszám volt a toponári emberek, a falu oktatásának életében. A Festetics kastély ódon falai közt kezdte meg működését az első 8 osztályos iskola. Az akkori falu s a jelenlegi városrész egyetlen iskolájaként fontos szerepet töltött be, s tölt be ma is, nemcsak a toponári gyermekek, hanem a környező települések - Antalmajor, Fészerlak, Orci, Répáspuszta, Zimány - gyermekeinek oktatásában, nevelésében. Intézményünket elszakíthatatlan szálak fűzték, s fűzik ma is a település életéhez, mindennapjaihoz. - Itt az utcán ismerősként köszönnek egymásnak az emberek - ez felelősséget ró iskolánk valamennyi tanulójára, valamennyi dolgozójára. Kiadványunkban emlékezünk a múltra, bemutatjuk a jelent, s elképzeljük a jövőt. A sorokat olvasva, a képeket böngészve talán Ön is magára ismerhet, felfedezhet ismerős arcokat, feledésbe merült élményeket. A múlt értékeit megbecsülve, ezen értékekből táplálkozva kell a jelen gyermekeinek a jövőt felépíteniük. Generációk találkozása példát adhat valamennyiünknek emberségből, megbecsülésből, tudásból. Jubileumi évkönyvünk az első olyan törekvés, amely bemutatja iskolánk történetét, életét, az elmúlt 60 év legfontosabb, legérdekesebb eseményeit. Tisztelettel ajánlom kiadványunkat iskolánk volt s jelenlegi diákjainak, ismerősöknek, kiknek bármiféle kötődése volt, van, lesz a Toponári Általános Iskolához. Soha ne feledd, honnan indultál, akkor mindig tudni fogod, hol a helyed, miért vagy a világon. Kromjákné Hilt Angéla igazgató Lötz Béla Ók hárman Mit kaptam tőled, iskolám? Jó tanárokat: három férfit, három csillag-féle embert, három jelzőfényt, később, ha sötét lett, életem éjszakáit beragyogni. Mit kaptam, tőled, iskolám? Ók emberré lenni neveltek, megvetni sunyi hazugságot, ártani- vágyást: így tanítottak sajnálni ezt az aljassá betegített jelenkori valóságot. Ők hárman: Magyarrá Gombás Gyurka bácsi „ avatott", tőle tudom, a valódi magyarság: fölvállalni, hisz más nem vállalhatja egy sárba tiport nemzet ezer-akárhány éve fölgyülemlett vállalhatatlan gondját. Becsülni azt, ki írni mer e tájon, szentírásként forgatni Petőfit, Aranyt, s elfogadni, hogy Ady más volt, s nem „érthetetlen", hogy erre megtanított, Rácz Jenőnek kell, hogy megköszönjem. Toldi nélküle nem küzdhet meg, Matyi sem oszthat igazságot; ha róluk olvasok, arca és hangja kísért.