A vértanúság hajtása [antikvár]

Előszó helyett gy alig több mint hetvenéves fennállás, bármelyik egyházi intézményről is legyen szó, nem tűnik soknak. De a könyvben vázolt történelem is megerősíti azt az életbölcsességet, hogy nem az éoek sokasága adja meg az élet értékét, Imnem azoknak a tartalma. A rendházalapítók vértanúságának hetvenedik évfordulójára rendezett megemlékezés adta a közvetlen ösztönzést, hogy hozzáfogjak az újvidéki ferences templom és rendház történetének a megírásához. Az ünnepségsorozat folyamán egyre erősödött a meggyőződésem, hogy vértanúink életáldozata isteni áldások szüntelen forrásává vált, hiszen egyes események és körülmények azt a veszélyt vetítették előre, hogy ezt a kezdeményezést a történelem könyörtelen viharai és a kedvezőtlen társadalmi erők gyorsan lesöprik a létezés színpadáról. A mögöttünk hagyott évek alapos tanulmányozójaként azt kellett tapasztalnom, hogy a történelem viharaival dacolva csodával határos módon fennmaradt és áldásos tevékenységet folytat mindmáig a vértanúk vérének magjából kikelt hajtás: az újvidéki ferences templom és rendház. A történelem kutatója csak azt igyekszik lejegyezni, ami a múltban történt. Nem jövendőmondó, s ebből kifolyólag a jövőbeni fennmaradást illetően is csak a reményre tud alapozni, lehetőséget hagyva a Gondviselés szabad döntéseinek. Ezen oldalak összeállítása során beláttam, hogy érdemes volt vállalni a kihívást, hiszen olyan gazdag, dinamikus és izgalmas történelem tárul fel előttünk, amely megérdemli, hogy írásos nyoma maradjon. Törekvésem fő célja az volt, hogy írásba foglaljak minden fontosabb mozzanatot és tevékenységet az intézmény életéből, egyben alapot nyújtva a jövőbeni kutatónak, hogy egy-egy területet tovább kutasson, hiszen vannak olyan történelminek is mondható kezdeményezések és tevékenységeíc, amelyek külön tanulmányozást érdemelnek, mivel nyomot hagytak a helyi közösség életében. A történetíró igen kényelmetlenül érzi magát, ha maga is része az általa leírt történet majdnem felének, így az objektivitásra való törekvés és a szubjektivitás csapdája között kénytelen őrlődni. A tényekhez való ragaszkodás azonban felülírja az effajta őrlődést. Reményeim szerint - elveimhez hűen - sikerült megtalálnom azt a középutat, amely az elkerülhetetlen szubjektív meglátások és az objektív tények között helyezkedik el.