A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve XXIII. [antikvár]

ElőszóSimontomya igen kedvesen fogadta a népvándorláskor fiatal kutatóinak 12. találkozóját a Hadak Útján. Kellemes körülmények között tanácskoztunk, maradandó élménnyel gazdagodva távoztunk. Mindez elsősorban Ódor János érdeme, aki megkapta hozzá földijei, munkatársai, a megye és a város megértő támogatását. Köszönjük.A találkozó - mint az eddigiek - folytatta a jól bevált hagyományokat (a résztvevők személyében, a programok feszített tempójában, a baráti légkörben, az előadások sokszínűségében, a kitűzött, ámbár soha nem kötelező tematika meg-megközelitésében és gond nélküli elhagyásában egyaránt). Immár az is hagyomány, ha új hangokat hallunk, új kutatási irányokat tapasztalunk, új szelek fújdogálását érzékeljük.Újnak mondható (nem ígérem, hogy ebből hagyomány lesz!), hogy az elnök is készült a megnyerő címet viselő témára (Régiók és kistájak a népvándorlás korában"). Megkíséreltem felvillantani néhány szóval a magam régiója, a Dunától D-re eső Kisalföld egy-egy sajátosságát a római kori falvak felfedezésétől a meglepően gazdag hun jelenléten, a valóban nemesi rangú langobard sírokon és a nem-langobardok csoportjain, a koraavar pásztorok magányos temetkezésein, a későavar szokások táj-jellegű megoszlásán, a karoling kor furcsaságain, valamint a magyar honfoglalás utáni gyors konszolidáción át az ispáni várak közös építkezési programjáig. Már csak azért is, mert az utóbbi kérdésben védekezésre szorultam, miután bátorkodtam divatos, modem szóval régióközpontnak" nevezni Moson várát egy konferencián. Rá kellett döbbennem, hogy egy régió vagy kistáj megragadásában nem elégséges a helyi sajátosságok észlelése, azt is ki kell fejteni, hogy mivel szemben sajátosak ezek a helyi vonások. Valami ilyesmit vártam volna a vitában, eddig azonban (magamat is beleértve) még nem merészkedett el a társaság".Ritkaság számba mennek a kötetben azok a tanulmányok, amelyek tudatosan vállalták egy területi egység (legyen az táji, vagy közigazgatási) tárgyalását (ilyen mindenek előtt Bálint Marianna, Simonyi Erika és K. Németh András cikke, és - végső soron - Ódor Jánosé is). Mivel azonban tudjuk, minden összefügg mindennel, a legtöbb leadott, illetve csak elhangzott előadásnak van némi kistáji" tanulsága, akár törekedtek rá a szerzők, akár nem. A kivételek a szabályt erősítik: nyilván nem lehet regionális jelenségként értékelni a máig működő antik toposzt Attila catalaunumi nyereg-máglyájáról, aminek Keszi Tamás járt utána (cetemum censo a hun máglyaleletek" sem voltak tűzben, ez a legújabb közhely). Nincs területi vetülete Szőllősy Gábor kísérleteinek sem, aki a szablya fokélének használatát vizsgálva egy modem tudományos toposzt ismert fel és helyesbített. Csak a vizsgálati anyag származása helyhez kötött Hegyi Andrea kutatásaiban (varratrendellenességekkel nem csak Szeged térségében lehetne találkozni, az összehasonlítás várható hasznára a Szerző is utal).Az alábbiakban megkísérlem a regionális szempontok szerint bemutatni a tanulmányok hozadékát. Meg kell jegyeznem, hogy a szokásoktól eltérően nincs a kezemben minden cikk. A pályázati feltételekhez alkalmazkodva a kéziratokat záros határidőn belül le kellett (volna) adni, de az előszó íróját is kegyetlenül szorítja az idő. Lesznek hát olyanok (a kiadó minden baráti igyekezete ellenére, miközben fax-kígyók tekeregnek körülöttem, és gyakorta csörren a telefon), amelyekre csak az előadások közben firkált ,jegyzetek" alapján reagálhatok, lesznek ugyanakkor olyanok is, amelyekre így még sem. Elnézést kérek érte (nem a szerzőktől, ők magukra vessenek).Négy dolgozat foglalkozik késő antik - kora népvándorlás kori témával (Keszi Tamásét is beleértve), kettő közülük a visegrádi limes-szakasszal. Kérdés, hogy a lepencei őrtorony