A XII. Magyar Találkozó Krónikája [antikvár]

Tizenkettedik éve már, hogy a szélrózsa minden irányában szétszórt magyarság Clevelandben évente összejön seregszemlére. Évről évre ki-ki magával hozza az otthonról kimentett magyar lángot. Ez a láng az éltetője minden magyarnak a szülőhaza határain kívül. A magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar szellemi és történelmi örökség. Minden mást elvesztett. Ezt a lángot ápolgatja otthonában, családja körében, templomában és gyermekei számára. Ez a láng néha csak pislákol, mint az elfogyó olajmécses, vagy a tövig égett gyertya lángja, de néha máglyaként lobog és az egeket csapkodja, mint legutóbb 1956-ban.Szerteszét a nagyvilágban, ahol magyarok élnek, mindenütt égnek, lobognak ezek a magyar lángok. Nemcsak Amerika magyarlakta városaiban, Kanadában és Európában, hanem Ausztráliában és Dél-Amerikában, Afrikában, az őserdőkben, vagy a sarkvidéken és Taiwanban is, ahová szétszóródtunk s ahová eljut a magyar könyv és betű, a magyar újság és a hívó magyar szó. Ezekre a helyekre eljut a Magyar Találkozók hívó hangja is. És jönnek a magyarok á világ minden tájáról és hozzák magukkal a magyar mécseseket Clevelandbe, hogy új olajat vigyenek vissza magukkal a régi láng táplálására, hogy annak fényénél az utódok is lássák, őrizzék őseink hagyományait, s ha majd megint sor kerül Európa újjárendezésére, a magyar nép ne legyen árva, mindenkitől elhagyott, mint eddig volt, akár 1848-ban, vagy 1920-ban, akár 1956-ban. Szellemi megerősödés és felfrissülés ez a találkozó. Résztvevői ma már erősen megvetett lábbál állnak új hazájuk földjén. Az országutak egykori vándorai azoknak az országoknak, ahol élnek, teljes jogú, szavazóképes polgárai, erősségei, értékei.