A zene szárnyán [antikvár]

Kezdetben volt a csönd. S az emberiség hajnalán a halandó még nem beszélt, de füle beitta a szél zúgását, az eső kopogását. Valami hiányzott még! Aztán véletlenül összekoccant két csont; a kifeszített bőr nagyot kongott az ütések nyomán; majd összecsattant két tenyér; gyermekének dúdolt az édesanya... Lassan minden zenélt. A zene szárnyaló üteme élt és repült. Az ember keze által mindenből hangszer született; megszerette a zenét. Mert a zene iránti vágy, a zene léte bennünk él: éltet, bódít, ébreszt és szerelmet gyújt; ha kell, harcba hív. Kodály már fiatal korában észrevette, hogy mi, magyarok nem ismerjük eléggé nemzeti kultúránkat. Hagyományok nélkül pedig egyetlen nemzetnek sincs jövője. Ez is oka annak, hogy ez a könyv megszületett. És az is, hogy ötvenéves Üllőn, az Árpád Fejedelem Általános Iskolában a zeneoktatás. Nagy tisztelettel hívom a múltban való barangolásra mindazokat, akik velem együtt vallják: a zene velünk, nekünk és bennünk van! Büszkeséggel tölt el, hogy Üllőn szinte teljesült Kodály Zoltán kívánsága: „Legyen a zene mindenkié!"