Ahol élünk [antikvár]

Dél van. Vasárnap dél. Az enyhén fölfelé kúszó hévízgyörki tér sarkán áll Fercsik Mihály háza. Ebédelnek. Belső békét sugároz a mindent átható nyugalom, az evőeszköz csörgése, a konyhából kimerészkedő illat, a Galga-völgyén végigszellőző harangzúgás.A családfő szeme messze tekint. Magával ragadja gyermekei, unokái színesen mozgó világa, de mégis, az öröm kísérőjeként, nosztalgiakönnyek törik meg tekintetét. Az emlékek az idő múlásával elszürkülnek, áttetszővé válnak s legvégül a tavak hantján hamvadnak el bágyadt fodormosollyal ajkukon. Hiába dacos derék, fásult hétköznap, boldog menyegző, mind-mind kicsordul az egyre gyorsabban haladó idő szákján, s elvész a közöny megsemmisítő forgatagában. Az időt csak megörökíteni lehet, örökké tenni nem. Talán sikerült úgy hírt adni róla, hogy megmaradjon, ne tűnjön el.