Akik és ahol az Isten Igéjét hirdették nektek IV. [antikvár]

Előszó Az előző három kötet címe: Akik az Isten Igéjét hirdették nektek. Mindhárom olyan testvérek életével, szolgálatával foglalkozott, akik tevékenységükkel, igehirdetésükkel példát mutattak mindazoknak, akik utánuk a gyülekezetekben munkálkodtak és mindenkinek, akik ismerték és nem ismerték őket. Ez a negyedik kötet azokkal a helyi gyülekezetekkel foglalkozik és írja le indulásukat, ahol ezek a testvérek végezték Istentől kapott megbízatás alapján munkájukat. Tudom, hogy az alábbiakban összefoglalt írások nem fognak mindenkiben osztatlan elismerést okozni, hisz a leírtak kiben-kiben másképpen rögzültek. Miért is írom akkor le ezeket a történéseket, ha mások szemében esetleg ellenszenvet válthatnak ki? Sokáig gondolkodtam azon, hogy jó lenne a régmúlt idők gyülekezeti történelmét leírni, de éppen a fentiek tartottak vissza ettől. Végül, amikor az első kötet függelékében röviden leírtam, ami megfogalmazódott bennem, nem foglalkoztam tovább annak bővebb kibontásával. Akkor is voltak negatív hangok, melyeket egy testvérnek elmondva a következőt felelte: „Lacikám, mondd meg nekik, hogy akkor írjanak jobbat!" Mégis belül a szívemben tovább foglalkoztam a gondolattal. Mikor kezembe kerültek Dr. Kiss Ferenc orvosprofesszor írásai a múlt történéseiről a kis közösségek, gyülekezetek kialakulásával kapcsolatban, akkor újra felmerült bennem, hogy talán tovább kellene folytatni azt, amit ő elkezdett. Tudom jól, hogy össze nem hasonlíthatom magam Dr. Kiss Ferenccel, tudásával, ismeretével. Sőt, nagyon is alkalmatlannak éreztem és érzem magam egy ilyen nagy horderejű munka elvégzéséhez, mégis kaptam erősítést olyan testvérek részéről, akikre nem is gondoltam, hogy írjam le, foglaljam össze, állítsam össze az anyagot. Aztán arra is hivatkoztak, hogy egyre kevesebben vannak olyanok, akik vissza tudnak emlékezni azokra az időkre, amelyek már csak az 1950-es évek elejétől is történtek a magyarországi testvér gyülekezetek életében. Isten azt a kegyelmet adta számomra, hogy amennyire vissza tudok emlékezni 1950-től (négy éves korom óta) a budapesti Ó utcai testvér gyülekezetbe járok szüleimmel, és ott nőhettem fel hallva és megtapasztalva azt is, hogy az Úr megszólított és beépített ebbe a gyülekezetbe. Mindezeket, amikor leírom, ne vegye senki dicsekvésnek, mert elmondhatom Pál apostollal együtt a következőket: „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem,