AS-M Kalendárium 2001 [antikvár]

Történelemformálcf időjárások Elhajló égh^lat Többnyire tudománytalannak számít felvetni, hogy valami nem következett volna be, ha egy bizonyos napon szép idő van vagy pocsék. A tatárjárás idején, 1241-ben például a mongol fősereg nem lépte át a Dunát Vesztünkre a Duna 1242 telén erősen befagyott. Februárban a mongol lovassereg átkelt a jégen és így a Dunántúl sem menekült meg a pusztításuktól. Csak néhány héten múlott Mi lett volna, ha a mohácsi csata végén nem tör ki egy nagy nyári zivatar? A lovasságunkat esetleg utolérte volna a török üldözés, viszont 11. Lajos király nem fulladt volna bele a Csele-patakba, így nincs kettős királyság, s talán az ország sem szakadt volna három részre. Vagy ha Szigetvár 1566-os ostromakor esőzések vannak, nem pedig olyan szárazság, amely segített a törököknek lecsapolni a várat védő mocsarat. Aztán a sokféle „mi lett volna, ha" találgatás kiváltója az a világtörténelmi eset is, hogy az 1941-es Moszkva elleni német támadás megrekedt abban a zord télben, amilyent Közép-Oroszország sem élt át a 19. század eleje óta. Akkor „Tél tábornok" Napóleon seregét verte meg. Az időjárás egy-egy napra, hétre, hónapokra kiterjedő kilengései mellett azonban sokkal tartósabb történelemformáló erő az éghajlat változékonysága. Éghajlatunkban egymást váltják a rövid időtartamú és látványos szélsőségeket produkáló szakaszok a lassú, általános változások elnyúló periódusaival. Az utóbbi hatezer évben a hosszabb, 500-600 éves melegebb és az előbbieknél rövidebb hideg szakaszok váltakoztak. Róma terjeszkedése idején például lehűlési időszak volt. Az Itáliára támadó Hannibál serege 90 ezres gyalogságának háromnegyedét, 12 ezres lovasságának a felét, a 37 harci elefántjából 30-at vesztett el az Alpokon való őszi átkeléskor. 16 Nyugat-Európában az 1032-1033-1034-es években „a szűnni nem akaró esőzések annyira feláztattak minden földet, hogy három éven át senki sem húzhatott olyan barázdát, amely a vetőmagot befogadta volna". Franciaországban azt hitték, hamarosan eljön a világ vége. Hasonlóan szenvedett Németország is. A fölművelést lehetetlenné tevő időjárás sújtotta 1090 és 1095 között is a mai Franciaország keleti részét. A keresztesek legnagyobb tömege aztán innen indult 1096-ban a Szentföld felszabadítására. A legutóbbi nagy lehűlési időszak a 14. században következett be, és enyhébb megszakításokkal a 19. század közepéig tartott. A mezőgazdasági termelés 14. századi visz-szaesése ebből a klímaváltozásból következett. Az 1338 és 1347 között időszak az európai időjárásnak szinte apokaliptikus korszaka volt. 1342-ben hatalmas árvizek pusztítottak. 1345-ben a nyár különlegesen hideg volt, ám az 1347-es azt is alulmillta: mindmáig a leghidegebb volt. Az időjárási viszontagságok után aztán jött a legnagyobb európai pestisjárvány, amely 1347-től 1350-ig 20-25 millió halottat aratott, az akkori európai lakosság egyharmadát. Az oszmán birodalom épp akkor kezdte meg teqeszkedését Bizánc rovására. Voltaképpen nem meglepő, hogy Európa országai alig figyeltek arra, mi történik a kontinens távoli határán, volt bajuk elég. Dunai Imre