Az Egri Dohánygyár krónikája [antikvár]

AZ ÉPÜLŐ GYAR A levegőt kondérok alatt izzó fenyőforgács és a gulyás illata, a frissen meszelt vakolat szaga töltötte be, parfüm édesítette és erős szivarok füstje fűszerezte meg. A főpallér, Paulik Ágoston fellépkedett a gerendázathoz erősített díszes emelvényre, amely fölé virág, zöld lombok híján piros levelű szőlővesszőkből készítettek lugast a leleményes ácsok. A novemberi szél keresgélte megszokott útját, de az újonnan emelt falak között el-eltévedt. Sokan húzódtak a kondérok közelébe, a gulyás illata, még inkább a tűz melege miatt. A fiatalabbak a feketén csillogó tarackokat állták körül, melyek csövét a Hajdúhegy felé irányozták a díszes ruhába öltözött, marcona ábrázatú tűzszerészek. Ott voltak az előkelő urak a fővárosból és a várostól is, prémes kabát-jukkal, fényes csizmájukkal kiváltak a többiek közül. Boltizár Román gyárigazgató volt a társaság középpontja, aki a sok mutatnivaló új épület helyett az égre mutogatott, ahol a köznapi ember számára semmi látnivaló nem volt. A szekéren érkező cigányzenekar láttán megszaporodott a kíváncsi közönség, mert a muzsikaszó a gyár kerítéséhez csalogatta a szomszédos, k^ihalt vásártéren csellengőket is. A zenészek beálltak a főpallért tartó emelvény alá. Paulik Ágoston intésére a prímás tust vezényelt, s az emberek elcsendesedve közelebb húzódtak. A főpallér megköszörülte torkát, aztán parancsoláshoz szokott vastag hangján elkezdte beszédét, amely épp csak annyi időre kötötte íe'á hallgatóság figyelmét, ameddig az kitarthatott, megadva mégis e fontos tárgynak a kellő terjedelmet.