Az élő Zsinagóga [antikvár]

Minden városnak van lelke.Ez tükröződik vissza a város ábrázatában, a házak, az utcák és terek elrendezésében, házfalakon, tetőkön és tornyokon, az épületek csoportosításában, amelyek dacára nagy különbözőségeiknek, egységes összképpé egyesülnek. De rejtett tájairól és szépségeiről többnyire hallgat a városnak ez a kőből való arca (...) látni kell tudni, és a kellő hangulatot a kellő időben megtalálni, hogy az értő szem a város lelkének rejtélyét megfejthesse." - így ír a Szegedi Napló hírlapírója 1916 decemberében, ünnepi számában.S mi, szegediek tudjuk, hogy igaza van. Városunk kőből való arcát" felfedezni, lelkét megfejteni, hangulatát megérezni szép és nemes feladat, de hosszú és türelmet igénylő kihívás.És kellenek hozzá a kijelölő cölöpök. A szimbólummá nőtt irányjelzők.Mert ami Párizsnak az Eiffel-torony, Londonnak a Tower, Prágának a Károly híd vagy Debrecennek a Nagytemplom zömök két bástyája, az nekünk, szegedieknek a Dóm karcsú ikertornya, a Széchenyi téri magnóliák lila tulipánjai és igen, a Zsinagóga, a kék-arany-elefántcsontszín ragyogás, s a magas eget tartó, erőt sugárzó bizánci-barokk kupola.A kupola, mely Közép-Európa egyik legszebb födelét emelte óvón közössége fölé, s mely nem csak összetartotta a világban szétszóratott zsidóság szegedi magvát, de megőrizte az árvízből kimentett Tóratekercseket, s kertjével, hol a jeruzsálemi ciprusok bólogattak, idevarázsolta az elfeledett, távoli otthont is.Óvta, őrizte, összetartotta a fohászkodókat.