Az erdészeti felsőoktatás 200 éve I-III. [antikvár]

ElőszóForewordAz emlékkönyv a kétszáz éves, jubiláló magyar erdészeti felsőoktatás szellemi örökségét mutatja be. A történeti fejlődés perspektívájába helyezi két évszázad jelentős eseményeit, intézményeit, oktatási rendszerét, képzési elveit és eredményeit, kiemelkedő személyiségeinek szakmai arcélét. Vállalkozik emberi és gondolati összefüggésrendszerek bemutatására is. A konkrét eseményeket és személyeket azok között a történelmi-társadalmi körülmények között mutatja be, amelyek szerves közegét képezték a mindenkori felsőfokú erdészképzésnek. A magyar erdészeti felsőoktatás első kétszáz éve páratlanul szép helyszíneken, Selmecbányán és Sopronban zajlott. 1808-tól valamivel több mint száz évig Selmecbánya, 1919-től valamivel kevesebb mint száz éve Sopron az otthona. A Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Akadémia európai rangú, oktatóit és hallgatóit tekintve nyitott, nemzetközi intézmény volt, a felfedezők műhelye, a művelődés egyik központja. A Sopronba költözött Bányászati és Erdészeti Főiskola Selmec szellemi tűzhelyéből átmentett egy olyan zsarátnokot, amelynek a felélesztésével nemcsak újra, hanem minden eddiginél magasabb lángra is lobbantotta életét" (Majer Antal). Az Akadémia egyik jogutódjaként a soproni Erdőmérnöki Kar az elmúlt századok örökségét a jelen és a jövő viszonyai között őrzi és gyarapítja, garancia erre szakmai elkötelezettsége, tiszta törekvése, oktatóinak és hallgatóinak közösségi felelősségtudata. Ezek nyomán a jövőben is jó hírű műhelye marad az oktatásnak, a tudomány gyűjtésének, művelésének...