"Az oktatás közügy" - Program és összefoglalók [antikvár]

Plenáris előadás 2008. augusztus 25. (13.00 -13.35) /. Művészetek Palotája A JELEN ÉS JÖVŐ ISKOLÁJA - KÖZOKTATÁS MAGYARORSZÁGON ÉS EURÓPÁBAN Halász Gábor, [email protected] ELTE Pedagógiai és Ps^chológiai Kar A magyar közoktatás hosszabb ideje a folyamatos, gyors és intenzív változások állapotában van. Ha ma azt a kérdést tennénk fel pedagógusoknak, oktatásügyi vezetőknek, szülőknek vagy tanulóknak, mit szeretnének a leginkább elérni az iskolák világában, valószínűleg sokan válaszolnák ezt: nagyobb stabilitást. A közvélemény-kutatások az elmúlt években folyamatosan jelezték a változásokkal szembeni negatív érzések erősödését. A legutóbbi parlamenti választások során a különböző politikai tényezők iránti vonzódás egyik tényezője az oktatás területén érzékelhetően az volt: ki ígér nagyobb stabilitást. Azok, akik kevéssé ismerik más országok oktatási viszonyait, hajlamosak azt gondolni, hogy az a turbulens állapot, amely körülvesz minket, csak a magyar oktatásügyet jellemzi. Valójában, és ezt érdemes hangsúlyozni, a legtöbb ország oktatási rendszere a folyamatos és gyors változás állapotban van, sőt nem egy olyannal találkozhatunk, ahol a változások gyorsabbak és a mértékük nagyobb, mint nálunk. Több olyan ország van, ahol - éppúgy, mint idehaza - gyakran hallhatunk panaszkodó hangokat az instabilitás, a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság miatt. Mi lehet ennek az oka? Vajon van-e esély arra, hogy a jövőben az oktatás világában kiszámíthatóbb viszonyok vegyenek körül minket. Van-e remény arra, hogy a magyar oktatásügyben nagyobb stabilitást teremtsünk? Turbulens évtized Ha az előző Nevelésügyi Kongresszus óta eltelt másfél évtizedre visszatekintünk, valóban olyan nagyságrendű és olyan horderejű átalakulást látunk, akár az oktatás világában akár a tágabb társadalmi-gazdasági környezetben, amilyenekre hiába keresnénk korábbi példákat. Európának azon a felén, ahol élünk, ezek a változások mélyebbek és nagyobb kiterjedésűek voltak, mint máshol. Alig több mint két évtizeddel ezelőtt nem vettük volna komolyan azt, aki azt mondta, hogy Magyarország még a mi életünkben olyan közösségek tagjává válik, mint az Észak-atlanti Szövetség, az OECD vagy az Európai Unió. Az előző kongresszus idején éppen csak magunk mögött hagytunk az európai kontinens több évtizedes politikai és katonai kettéosztottságát. Alig egy évvel voltunk az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződés után, csak kezdtünk barátkozni azzal a gondolattal, hogy Csehszlovákia többé nem létezik, és a déli határainkon túl véres háború dúh a ma már szintén nem létező Jugoszláviában. Az átalakulási válság legmélyebb pontján voltunk: a nemzeti jövedelem nagysága mindössze nyolcvan százaléka volt az öt évvel korábbinak, a munkanélküliség aránya kétszámjegyű volt, az infláció bizonyos években 30% fölé emelkedett Másfél évtizeddel ezelőtt még ritkaságnak számítottak a számítógépek, és nem ismertük az internetet. A telefon-előfizetésre még hosszú időt kellett vámunk, nem voltak mobil telefonok, és nem tudtunk még hitelkártyával fizetni. A gazdaság meghatározó része még állami tulajdonban volt, ugyanakkor elfogadtuk azt, hogy a közintézmények törvényes módon részvényekbe fektethetik be pénzmaradványaikat. A globalizálódás szót legfeljebb néhány szakközgazdász ismerte és használta, és az útjainkon főleg a volt szocialista autóipar mára eltűnt termékei gurultak. Nem vettek még körül minket bevásárló központok, nemigen tudtuk még, 17