Baár-Madas Református Gimnázium és Általános Iskola Évkönyv az 1999/2000. iskolai tanévről [antikvár]

Tanévnyitó beszéd Kedves diákok, kedves kollégák, tisztelt ünneplő gyülekezet! Vége a szabadságnak! Sokan vannak, akik ezekkel a szavakkal érkeznek meg most országszerte az iskolák falai közé. Mondják e szavakat tanárok, akik tanévnyitó értekezletre gyűlnek össze, mondják azok az iskolai dolgozók, kiket mindennapi munkájuk az iskola intézményéhez köt és mondják - mindenek előtt - a diákok. Vége a szabadságnak. Valóban, vége van annak, amit az ember nyáron szívesen kipróbál: a hosszú alvásoknak és kényelmes reggeli nyújtózkodásoknak, a szikrázó napsütésben tett önfeledt sétának, a selymes vízbe való kényelmes begázolásnak, a játéknak, amit akkor kezdünk el és addig folytatunk, amikor és ameddig akarjuk. Azaz: vége van a tetszésünk szerinti cselekvések tarka lehetőségeinek, a korláttalanság tudatának. Más napok, hosszú, egyszínű - vagy színtelen - időszakok következnek, amelyeket nem a határok nélküli szabadság, hanem a szabályok közé szorított kötelesség befolyásol. Vége a szabadságnak? Valóban vége van?! Erre csak akkor válaszolhatunk, ha pontosan meg tudjuk határozni, mit is jelent a szabadság. A felületes ember azonnal rávágja erre: szabadság az, ha nincsenek korlátok". Ha azonban körülnéznénk egy korlátok nélküli világban, akkor megrettennénk. Ijesztő lenne, ha a verőfényes reggel vagy a kellemesen meleg nyári nap soha nem érne véget; még ijesztőbb, egyenesen végzetes lenne, ha az - egyébként csodálatos - napfogyatkozás korlátlan ideig eltartana; ijesztő lenne, ha a kellemesen langyos Balaton, melybe belegázolunk, hirtelen minden irányban végtelen víztükörré válna; ijesztő lenne, ha a játéknak soha nem lenne vége, s valószínűleg belehalnánk, ha korlátlanul hosszú ideig kellene folytatni a reggeli nyújtózkodást... Nem. A gondolkodó ember hamar rájön, hogy ezeknek a kellemes dolgoknak - miként minden egyéb dolognak is - csak akkor van értelmük, ha elkezdődnek és véget is érnek egyszer. Azaz: minden dolog a saját ellentétével szembeállítva értékelhető és értelmezhető igazán. Ez fontos fölismerés. Egy lépéssel továbbmenve, van, aki így felel a szabadság mibenlétét firtató kérdésre: szabadság az, ha nem ütközünk korlátokba". Ez már sokkal közelebb jár az igazsághoz; különösen akkor, ha azt is megtudjuk, miért nem ütközünk a korlátokba. Gondolkodó emberhez méltatlan, ha azt föltételezzük, hogy az ütközéstől csupán a szerencse ment meg. Aki az eszét és a szemét használni képes, az úgy jár-kel a világban, hogy az ütközéseket elkerülje, azaz: észreveszi, ha valami akadályozná a haladásban és kikerüli azt. Mi hát a szabadság? Szabadság az, ha fölismerjük korlátainkat, de fölismerjük lehetőségeinket is, azaz fölismerjük a rendeltetést, melyet az Úr Isten szánt nekünk. Szabadság az, ha belátjuk, hogy élethez, evéshez-iváshoz, pihenéshez, játékhoz, tanuláshoz vagy munkához való jogunk csak más emberek ugyanezekhez való jogának elismerésével és tiszteletben tartásával együtt érvényes. Szabadság az, ha megértjük, hogy minél többen vagyunk együtt, annál több ember szabadságát, jogait kell tiszteletben tartanunk.