Balácai közlemények I. [antikvár]

Minden úgy történt itt is, ahogyan a magyar régészeti tankönyvekben annyiszor és annyi helyről leírják. 1904. november 6-án Varga István vámosi körjegyző papírt és tollat tett maga elé az ütött-kopott asztalra, s a hivatali nyelv megbicsaklott szókincsével levelet fogalmazott. Veszprémbe küldte, a vármegyei múzeumba, s arról tudósítja a tudós Laczkó Dezső múzeumigazgatót, hogy a Baláca pusztai határban a cselédek szántás közben számtalan festett kőleletre bukkantak. Maga a közlés ténye nem lepte meg Laczkó Dezsőt, hiszen Baláca környéki római kori leletekről már évtizedek (évszázadok) óta tudtak, de a most előkerült nagymennyiségű töredék azt jelezte, új szakasz kezdődhet e terület kutatásában. Valóban így is történt. 1906-1926 között a veszprémi múzeum másik nagy tudósa, Rhé Gyula keze munkája nyomán kibontakozott egy római villagazdaság fő épülete, illetve annak maradványai. A történelem nem kedvezett a további munkának. Évtizedekig a magyar és a külföldi közönség csak a gyönyörű padló mozaikot láthatta a leletek közül a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az új munkák - s nyugodtan mondhatjuk - az ásatás új szakasza 1976-ban indult meg K. Palágyi Sylvia régész vezetésével. A mindenkit meglepő eredmények ismertek, hiszen itt van a szemünk előtt a rekonstruált római villa, a kiállításon láthatók a legszebb tárgyi emlékek, újabb épületek körvonalai tárultak elő a régészek ásói pedig még mélyebbre hatoltak a szó szoros értelmében az emberiség történetébe, hiszen neolitikus és későbronzkori leletek is előkerültek. Ám a megfigyelések tovább folytatódtak. A jószemű régészt a szerencse sem hagyta el, hiszen a villa melletti földhalom - a helybéliek Likas dombnak nevezik - első kutatóárka máris jelezte: ez volt a hajdani tulajdonosok temetkezési helye! Páratlan leletegyüttes állt össze, pedig a feltáró-feldolgozó munka vége még csak nem is sejlik a jövőből. Hosszútávú kutatási terv készült, amely a dinamikus kezdet után mára lelassult ugyan, de részleteiben kezd megvalósulni. Időközben a magányos régész mellé kis szakmai együttes szerveződött: régészek, rajzolók, restaurátorok. És nagyon sok segítséget is kaptak a leletegyüttes értékeire felfigyelő megyei szervezetektől és vállalatoktól is. 1984. május 18-án, a múzeumi világnapon nyílt meg a kiállítóhely, azóta fogadja a látogatókat. Köztük nagyon sok külhoni tudóst is, mert a szakmai előadások, publikációk jóvoltából elterjedt a híre, hogy a pannóniai emlékek gazdag sora újabbal gyarapodott, méghozzá olyannal, amilyenre eleddig ezen a tájon nem bukkantak még. Az elmúlt években a megyei múzeumi évkönyvben, hazai és külföldi szaklapokban több írás jelent meg a kutatásról, annak egyes szakaszairól, leletegyütteseiről. A hatalmas mennyiségű leletanyag teljes feldolgozása azonban még hosszú éveket várat magára. A magyar régészettudománynak azonban szüksége van arra, hogy az itt folyó kutatásokról időközönként beszámolót, tájékoztatást olvashasson. Ezt a célt szolgálja a most megjelenő tanulmánykötet is, amelyben öt publikáció lát napvilágot a legfrissebb eredményekről számot adva. Elhatározott szándékunk, hogy a következő években rendszeresen jelentkezünk a balácai tanulmánykötetekkel, esetlegesen ilyen témájú konferenciák megjelentetett előadásaival, stb. S előbb-utóbb megszületik majd maga a nagy munka is, az összegezés a hajdan volt világ páratlan emlékéről.