Barangolások hazai tájakon I. [antikvár]

Abaliget-Orfű Egyszer volt, hol nem volt A mesébe illő szófordulat a Pécs környéki öreg települések majd mindegyikének történetéhez odakívánkozik. A vadregényes mecseki tájat, a szokatlan természeti képződményeket, az erdők sűrűjében megbúvó kápolnákat, romokat mind-mind romantikus mondákkal keltette örök életre a népi fantázia. Csónakázzunk bár a mesterséges tavak vizén, sütkérezzük partjaikon, barangoljunk a könnyen járhatóvá tett cseppkőbarlangban vagy a Jakab-hegyre vezető turistaösvényeken, a képzelet szülte hiedelemvilágot el nem kerülhetjük. A megszemélyesített népmesehősök éppúgy lépten-nyomon ránk köszönnek, mint ahogyan a helybeli emberek is odabiccentenek az erre vetődő ismeretlennek. A táj históriájából A Mecsek leghangulatosabb üdülővidéke ez, természeti kincsekben és látnivalókban gazdag, pihenésre, üdülésre, kirándulásra alkalmas helyek dús tárháza. A valahai erdőművelő település, „Orfeu" nevét már 1332-ben tartalmazta egy oklevél. A kies erdővel övezett mai község öt apró településből: Orfű, Bános, Mecsekrákos, Mecsekszakái és lekeres helységekből épült ki. A Mecsek északi határának dolinasorral kísért völgyében, Orf űn, számos látványosság vár. A településtől északkeletre, a Bános-kishegy lábánál van a „Vízfő". A bő vízzel feltörő karsztforrás - mögötte a Mecsek talán legnagyobb, feltárásra váró barlangja - kizúduló vize tette lehetővé a területet már oly híressé tevő tórendszer kialakítását. Több, mint harminc éve készült el a tízhektáros Orfűi-tó, ahol fürdeni, horgászni, csónakázni lehet. Három évvel később a 80 hektáros, legnagyobb vízfelületű, nemzetközi szabványoknak megfelelő, hullámverésmentes, vízi sportokra kiválóan alkalmas Pécsi tavat vehették birtokba az üdülni vágyó turisták, majd a 40 hektáros Hermán Ottó halrezervátum-tó készült