Bodrogközi néprajzi tanulmányok [antikvár]

'Eíőszó^ ^aknem két évtizede, 1991 őszén a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézete (Národopisny Ústav SAV) hívott meg egy, Királyhelmec központtal kezdődő kutatásban való közreműködésre, azóta a Bodrogköz a második szülőföldem lett. Kezdetben főleg a vidék felső, ma Szlovákiához tartozó része ragadott meg, ahol egészen más táj és másfajta tradíció fogadott, mint amit a Bodrogközről olvasmányaim a lapján tadtam. Lényegesen tagoltabb, ennek megfelelően a táj hasznosításának kultúrájában is összetettebb a Felső-Bodrogköz, ahol az egykori vízi világ - jellemzőnek vélt - hagyományai mellett a szőlő- és gyümölcskultúra, a kő-munka és más kézműves tevékenység emlékeit is tanuknányozni lehetett. Kisgéres és Bodrogszentes különös kő világa" lenyűgözött, a helmeci hegy és a géresí pincék egészen más arculatot tükröztek, mint a néprajzunkban leginkább a Hosszúréttel azonosított Bodrogköz. Csak később kezdtem vizsgálni a történeti táj magyarországi településeit. Első gyűjtőútjaimon szerencsém is volt, hiszen már elsőre olyan idős emberekkel találkozhattam, akik az első világháborút megelőző időkről, eg)'ebek mellett a Latorca és Ondava mentének egykor kiterjedt legelőiről, az 1920 előtt az Alföld felől oda felhajtott állatcsapatokról is megemlékeztek.Az elmúlt két évtizedben tanúja lehettem az e tájon is zajló társadalmi változásoknak, s annak is, hogy egyre átjárhatóbb a határ, s fokozatosan feloldódik az elzártság, ami az organikusan egységes, de két ország területére szakadt történeti táj népét generációkon át elzárta egymástól. Ha munkámnak szakmai hozadéka van, akkor mindenekelőtt azt tartom fontosnak, hogy - másokkal együtt - talán sikerült megerősíteni a néprajzi kutatásban az egy Bodrogköz létét. Mert a trianoni határ a néprajzi vizsgálatokat is megosztotta: a magyarországi kutatók jobbára csak az Alsó-Bodrogközzel foglalkoztak, a szlovákiai oldal vizsgálata pedig kifejezetten elhanyagolt volt.Gyűjtéseim fokozatosan értek pubHkációklcá. 1996-ban munkahelyem, a Hermán Ottó Múzeum jelentette meg könyvemet a szlovákiai Bodrogközben végzett kutatásokból (Hármas határon. Tanulmányok a Bodrogköz változó népi kultúrájáról. Officina Musei 4. Miskolc), de azóta is sokfelé és rendszeresen pubUkáltam ebben a témakörben. Most ezekből adok közre egy kötetre valót. Elsősorban azokat az írásokat válogattam egybe, amelyek a táj és a benne élő ember viszonyát tükrözik, s azt mutatják meg, hogy a táji környezet átalakítása miként hatott vissza a benne élő ember társadalmának és műveltségének állapotára. Az írások egyfajta gondolati füzérként is értelmezhetők, hiszen tematikájukban is sok az átfolyás, a munkám során felmerülő adatok és összefüggések alkalmanként több helyen is felbukkannak úgy, ahogy a munka során azt minden kutató tapasztalja.