Budaörs-Bretzfeld 1989-2009 [antikvár]

WITTirSGHOFF TAMÁS Előszó Ritka az olyan testvérvárosi kapcsolat, mint amilyen Bretzfeld és Budaörs között szövődött az elmúlt évek során. Ennek a viszonynak ugyanis annyira mély emberi, történelmi és érzelmi gyökerei vannak, amelyek általában nem jellemzik a testvérvárosi együttműködéseket. Budaörs a második világháború után olyan traumát élt át, amilyenből a nagy világégést követően keveseknek jutott ki. Miközben Európa-szerte a békét ünnepelték, mindenütt az újjáépítés lázában égtek, településünk történetének eddigi legnagyobb tragédiája zajlott. A kollektív bűnösség tisztességtelen elvére alapozva, gyakorlatilag a község egész lakosságát elűzték szülőföldjéről. A több száz éves múltra visszatekintő sváb település addig már országos hírnévre tett szert kiváló minőségű őszibarackjával, vagy éppen az évente megrendezett Passiójátékokkal. A kitelepítésre kijelölt budaörsieknek néhány óra alatt kellett elhagyniuk otthonaikat, batyuba kötve azt a keveset, amit a hátukon képesek voltak magukkal cipelni. A vasúti vagonokba zsúfolt embereket Németország kijelölt településeire szállították. Az egyébként is romokban heverő ország számára újabb roppant megterhelést jelentett, hogy el kellett helyezni azokat a százezreket, akiket Kelet- és Közép-Európa különböző országaiból oda irányítottak. Bretzfeld is azon városok közé tartozott, amelyek önzetlenül segítették a Budaörsről elűzötteket az új hazába való beilleszkedés során. Ez a tragikus esemény lett az alapja a két település viszonyának, s tette eltéphetetlenné azokat az emberi kapcsolatokat, amelyek csak lassan szövődtek újra az évtizedek során. Pedig mind a befogadók, mind az elűzöttek gondolhattak volna akár gyűlölettel is a magyarokra, mint egy olyan ország lakóira, akik eltaszították saját honfitársaikat, akiknek csak egyetlen bűnük volt, mégpedig az, hogy más nemzetiséghez tartoztak, mint a többség. Ők mégsem ezt tették! Már a magyarországi diktatúra idején is keresték a lehetőségeket a kapcsolatfelvételre, először csak szórványosan, egyes embereken keresztül, majd a rendszerváltozáshoz közeledvén mind Jobban kiszélesítve az érintkezési csatornákat. Húsz évvel ezelőtt érkezett el az idő, hogy a két város immár Jogilag is hivatalossá tehette az addigra már gyümölcsöző informális kapcsolatokat. Ekkor fogadta egymást testvérvárossá a két tele- pülés. Éppen a diktatúrából a demokráciába való átmenet idején óriási segítséget jelentettek azok a tapasztalatok, amelyeket akkoriban kaptunk a bretzfeldiektől. Mint az élet megannyi területén, itt is döntő jelentőséget kaptak az emberi kapcsolatok. Bretzfeld polgármestere és Jómagam nagyjából ugyanannak a nemzedéknek a tagjai vagyunk, és a sorsunk is hasonlóan alakult abból a szempontból, hogy egy-egy város irányítása lett mindkettőnk életfeladata. Gyorsan kiderült, hogy hiába választják el kilométerek százai a két települést, a megoldandó problémák között nagyon nagyok a hasonlóságok. így hát egészen praktikus értelmet kaptak a gyakori tapasztalatcserék, miközben igazi barátság szövődött kettőnk kőzött. Természetesen a kapcsolattart;ásnak ezenkívül ezernyi tere nyílt. A német nemzetiségi szervezetektől a két város kulturális egyesületein át, az elűzöttek rokonain keresztül a budaörsi diákokig ki-ki megtalálta azt a módot, ahogyan Jó értelemben „kihasználta" a testvérvárosi kapcsolatokból adódó lehetőségeket. Húsz esztendő alatt olyan szorossá váltak ezek a kötelékek, hogy amikor a bretzfeldlek ellátogatnak hozzánk, vagy éppen ml őhozzájuk, mindig olyan érzésem van, mintha haza jönnének, és mi is haza mennénk. Azt hiszem, ennél többet nem is kívánhatunk. Ez a kötet ennek a két évtizednek állít emléket. Az emlékkönyvet lapozgatva emlékezzünk a múlt felejthetetlen pillanataira, és keressük az újabb lehetőségeket, amelyekkel még az eddigieknél Is tartalmasabbá tehetjük kapcsolataink további évtizedeit!