Bővebb ismertető
Budapest, 1896 - Magyarország fővárosa a millennium évében.
Az ország és a főváros is ünnepelt. Új létesítmények, kiállítás, reprezentatív események jelezte: a honfoglalás ezredik évfordulója a historizálás és a modernitás sajátos egyvelegeként válik a magyar történelem részévé. Az ideologikum és a fejlettség, a fejlődés értékei kibogozhatatlanul egymásba fonódtak. A nemzeti nagyság és dicsőség - a „grandeur" és a „gloire" - hangoztatása és felmutatása eluralta az évet és a várost is.
De a város közben azért élte az életét, és a maga folytonosságába olvasztotta azt, amit elfogadott, és a feledésnek adta át azt, amit felejthetőnek ítélt. Mert Budapest számára ez az év nem egyszerűen egy évfordulót jelentett, hanem saját nagykorúságát, világvárossá válását is. Az új beruházások, az ide látogató milliók, a lét kis ügyei mind azt jelezték: Budapest fővárosból világvárossá emelkedett. Nem egy évnek volt ez köszönhető, de ez az év - éppen mert több figyelmet vonzott magára - nyilvánvalóvá tette, hogy Budapest végérvényesen átlépte a kisszerűség és a nagyszerűség határát.
Így talán érthetővé válik, hogy miért szerettem volna, ha létrejön ez a kötet, és megragadhatóvá válik az immár eltűnt pillanat. A legjobb mód persze az, ha az egyidejűséget - számunkra már dokumentumszerűséget - lehet érzékeltetni. S van-e hívebb krónikása a napnak s a napokból összeálló évnek, mint az egykorú újságíró, író, közgazda?
Nem a történész, hanem a történelemmé vált ünnep és a hétköznapok beszélnek azokon keresztül, akik, részesei, alkotói, krónikásai, szereplői voltak a világvárossá válásnak, az 1896-os év Budapestjének.
Pósa Lajos (Radnót, 1850. április 9. – Budapest, 1914. július 9.) a magyar gyermekirodalom klasszikusa, dalszerző.
Egyszerű református földművelő szülők gyermeke, akik az eszes fiút szegényes anyagi viszonyaik ellenére is taníttatták. A gimnázium hat osztályát Rimaszombatban végezte, a két felsőt Sárospatakon, majd a budapesti egyetem bölcseleti karán a tanári pályára készült és a rendes tanfolyamot el is végezte. Ezalatt folyton súlyos anyagi bajokkal küzdött. Mint egyetemi hallgató óraadással és a lapokba írogatással tartotta fenn magát. Öröme, vigasztalása a költészet volt; sőt feláldozta ez ábrándjának már-már biztosított életpályáját is. Volt kisegítő-tanár a fővárosi reáliskolában (a belvárosban, meg a Józsefvárosban is) egy évig; de egyrészt beteges volt, másrészt pedig mindenáron költő akart lenni. Felhagyott tehát a kenyérpályával és folyton írt. Írói pályáját a Tóth Kálmán szerkesztette Bolond Miska c. humorisztikus lapnál kezdette az 1870-es évek elején mint rendes belső munkatárs; ily minőségben 1875-ig Csernátoni Ellenőrjébe is dolgozott, majd a Toldy István szerkesztésében megjelent Nemzeti Hírlaphoz került és 1881-től a Szegedi Napló munkatársa volt. Majdnem kivétel nélkül minden napi és hetilapba s folyóiratba írt, a fővárosiakon kívül számos vidékibe is. Mint munkatárs és segédszerkesztő Szegeden 1889 végéig működött, amikor mint már országszerte ismert gyermekköltőt a Singer és Wolfner cég egy megindítandó gyermeklap szerkesztőjéül meghívta Budapestre. Szegeden arany tollal tisztelték meg, eljöttekor pár száz gyermek arcképéből albumot nyújtottak át neki s a város intelligenciája búcsúünnepet rendezett tiszteletére. Ezután Budapesten működött, Benedek Elekkel együtt megindította az első irodalmi értékű gyermeklapot Az Én Újságom címmel, s annak szerkesztője volt.
A gyermekköltészet mellett kiválóan a hazafias lírát művelte, nevezetes politikai események alkalmával gyakran adva kifejezést a hazafiérzésnek. Ilynemű költeményeinek lelkesítő hatása alatt határozták el és kötelezték magukat a gyorokménesi szőlőbirtokosok, hogy a költőt minden évben Lajos napján egy hordó ménesi borral tisztelik meg. Az első évi tiszteletadót 1896-ban külön küldöttség művészileg faragott hordóban adta át egy írói estélyen az ún. Pósa-asztalnál. 1901-ben megházasodott és anyja halála után feleségével együtt Radnótra költözött, azonban alig egy év múlva ismét visszatért a fővárosba. 1892-ben a Petőfi-társaság tagjának választotta.
Számos verskötete és több mint 50 kötetnyi gyermekverse jelent meg. Mintegy 800 dalt írt, ebből vagy 400 meg van zenésítve; a legtöbb magyar dallamszerző felhasználta szövegeit, leginkább azonban Dankó Pista és Lányi Géza. Műveit számos idegen nyelvre lefordították.