Budapest panoráma [antikvár]

Belső városA városoknak van valóságos arculatuk, térképpel leírható utcahálózatuk és van érzelmi térkép, amely lakóik lelkében rajzolódik ki. Az érzelmi térképen a távolságok nem mérhetők kilométerben: nincs közel és nincs messze, a távolságokat csak a felejtés írja át.A város lakói emlékek helyszínein közlekednek, az idő rétegein kelnek át naponta. Aki itt nőtt fel, annak a Duna-part és a Margitsziget a kamaszkor találkáit jelenti, a Városliget a nagyszülőkkel tett hétvégi sétákat, a hajdani gesztenyéket. A Duna minden városlakó szívén átfolyik, partján egykori gyerekek kacsáznak a kavicsokkal és rozsdásodó hajók ringanak kikötve. A fodrászüzlet, ahová a nagymamát elkísértük, létezik még valahol a város zegzugos utcáiban valószínűtlen, csípős illataival, mint ahogy változatlan a Széchenyi fürdő párálló vize is: mintha nemzedékek óta ugyanazok a bácsikák játszanák a víz fölött a befejezhetetlen sakkpartit. De az odavezető kisföldalatti faüléses szerelvényei már nincsenek meg. Az új, magas ülésekről nem ér le az emberek lába, a nők a levegőben harangoznak a cipőjükkel. A földalattin ettől kicsit mindenki gyerek lesz, utazunk át az éveken, hogy a végállomáson, a Vörösmarty téren kaphassunk egy fagyit a Zserbóban. A király a Várban lakik? - kérdeztem mindig gyerekkoromban. Ha átnézek Budára, ma is hajlamos vagyok Mátyást képzelni a lépcsősorra. A Danubius-kút meztelen hölgyeit a családi legenda szerint mindig a megfázástól féltettem. Felnőttként egyszer a havas parkon áthaladva láttam, hogy valaki valóban kabátot terített a vállukra. Kora őszi estéken, alacsony, alkonyati fényben, vagy lassú havazásban a város titokzatosan fel-tündököl, az ismert helyszínek új arcukat mutatják. Azt a belső képet, ami bennünk, itt élőkben rögzült egy-egy kivételes pillanatban. És ilyenkor úgy kéne tenni, mint a turisták: elindulni vaktában, végigmenni érzelmeink térképén és újraélni mindent. Sétálni szabadon, mint a szerelmesek, a dologtalanok, az időn kívül lézengő kíváncsi idegenek.Tóth Krisztina