Budapest régiségei IX. [antikvár]

Részlet:Az aquincumi múzeumnak figurális terrakottái: egy álló nőt ábrázoló szobrocska, két női- és egy férfifej, a római provincziális művészetnek azon emlékei közé tartoznak, melyek sem művészeti, sem technikai kivitel szempontjából nem birnak ugyan különös becscsel, eszthetikai gyönyört a szemlélőben nem ébresztenek, azonban, mint nagy idők művészetének késő utánzatai, mégis megérdemlik a velük való foglalkozást, mert elemzésük oly kérdések fejtegetésére szolgáltat alkalmat, melyek az antik műipar egyik legnevezetesebb, irodalmunkban eddig nem méltatott ágára vetnek világosságot. Megbeszélésük kapcsán, az antik művészet hasonló alkotásaihoz való viszonyuk megállapítása czéljából, rövid szemlét kell tartanunk a figurális terrakották fejlődésének történetén. A terrakották, a mint az agyagból égetett szobrocskákat nevezni szokás, a cserépedényekkel együtt a művelődés legrégibb korába kalauzolnak vissza. Nem kell a görög mondára avagy a biblia tanítására hivatkoznunk, a melyek szerint amott Prometheus, itt az Isten agyagból formálta az első embert, mikor azt mondjuk, hogy a plasztika első kísérleteit agyagban végezték. Agyagos föld mindenütt fordul elő, minden szerszám nélkül, puszta kézzel mintázható; a mellett minden egyéb anyagnál tartósabb, maradandóbb, nemcsak azért, mert égetve ellentáll a századok és a természeti erők, a tűz és nedvesség emésztő munkájának, hanem azért is, mert értéktelenségénél fogva nem hívja magára az emberek figyelmét s így a terrakottaszobrocskák bántatlanul heverhettek a sírokban és a romok törmelékei között mindaddig, míg az újabb kor azokat rejtekhelyeikből elő nem hozta, hogy tanúságot tegyenek rég letűnt népek műveltségéről.