Budapest székesfőváros [antikvár]

A Millenniumi Budapest Két név (Buda és Pest), három város (harmadikként Óbuda), számos nemzetiség és jó néhány vallásfelekezet alkotta meg azt a nagyvárost, amelyet 1873 óta Budapestnek neveznek. Több ezer év óta lakott volt ez a terület, mely egy monumentális antik színházra emlékeztet, A budai oldalon, hegyek koszorújában, színpadként áll a Vár-hegy, a pesti oldal pedig mint nézőtér, enyhe emelkedéssel a város mai határában már eléri a Gellért-hegy magasságát. És a két rész közé víztükör, a Duna ékelődik: elég széles ahhoz, hogy impozáns legyen, de mégsem akkora, hogy a partjáról a túloldalra nyíló nagyszeríí látványt a távolság elhomályosíthatná. Már az őskor és a bronzkor emberei is itt hagyták nyomukat, a Gellért-hegy észak-keleti oldala pedig az első erődített település maradványait őrizte meg. Ettől az időtől kezdve, több mint két és fél ezer év óta beszélhetünk a város - pontosabban városok - történetéről, mint a kelták, a rómaiak, a népvándorlás népei, majd a 9. század végétől a magyarok városairól. Ám a Római Birodalom provinciális székhelye, a mai Óbudán található Aquincum után csupán a középkori Magyar Királyság fővárosaként lett ismét fontos város Buda, s vele szemben az élénk forgalmú kereskedőváros, Pest. A százötven éves török megszállás, a háborúkkal járó pusztítás, az újjáépítés évszázadai után a 19- században, a magyar nemzeti ébredés és a dernizálódás programjának évtizedeiben, a reformkorban lett ismét Magyarország központja a két város, a gróf Széchenyi István által megálmodott Lánchíddal egységessé tett ikerváros. Az 1848-49-ben forradalmat és szabadságharcot átélt Pest-Buda a következő évtizedekben — mint óriás gépezet - lendült mozgásba. A malomipar, majd a textilipar, a bankok és biztosítótársaságok, az építkezések, az infrastruktúra és a kultúra vonzották ide a betelepülők tömegeit. Ekkoriban egy-két évtizedenként duplázódott meg lakossága. A robbanásszerű növekedésben csak két város versenyezhetett vele Európában: Berlin és Szentpétervár. Hétszázezer lakosú nagyvárosként köszöntött Budapestre a magyar törzsek honfoglalásának ezredik évfordulója 1896-ban. Ketten fogtak össze a millenniumi ünnepségek minél fénylőbb megünneplése érdekében: egyikük az államalkotó múltjára és a térségben betöltött vezető szerepére büszke nemzeti elit, mely nemesi eredetét és előkelőségét hangsúlyozta, másikuk a gyorsan felemelkedett, a jelenlévő múlttal, annak emlékeivel alig-alig rendelkező, a robusztus nagyváros ambiciózus és gazdag polgársága. Úgy gondolták, hogy az egyik a birodalmi múlt, a másik a modern nagyhatalmi jövő letéteményese. Az illúzió és a gazdagság maradandót alkotott: megteremtette a Duna közép-európai fővárosát, »Budapest csillogása« - írja Claudio Magris -»a gigantománia és a buján virágzó késő gótika