Budapest szobrai és emléktáblái [antikvár]

A magyar embernek régi szokása az, hogy ha elmegy külföldre, a külföld nagyobb városaiba, ott iparkodik tudását, ismereteit kiegészíteni, gyarapítani. Nagyon természetes tehát, hogy az, aki külföldre kikerül, sohasem mulasztja el sorjában végignézni az ottani kulturális intézményeket, megismerni az ottani művészi alkotásokat, részletesen megtudni azok keletkezését, megismerni alkotóját, annak egyéb értékes alkotásait és sok egyéb aprólékos dolgot is, amelyekkel tanulási vágyát kielégítheti. Ezek a tulajdonságok csak örvendetesek, mert hiszen a magyar nép magas szellemi nívójáról tesznek tanúbizonyságot, de különösen örvendetesek ezek azokra nézve, akik ennek révén maguknak sok-sok szórakozást és lelki örömet tudnak szerezni. De meg kell állapítani azt is, hogy amikor annyi magyar érdeklődő jut el a külföldi templomok, múzeumok, könyvtárak, művészi szépségek megcsodálására, ugyanazok, akik odakinn ilyen igazi kedvteléssel járják a művelt világot és csodálják meg a művészet termékeit, itthon az ilyen dolgokkal nem igen törődnek. Nem azért nem törődnek, mintha itthon nem épen olyan szívesen néznék meg a szépet, a művészit, de valahogyan úgy képzelem, hogy itthon mindenkit elfoglal a mindennapi élet ezernyi gondja és amikor a napi munkában elfáradt embernek valami kis ideje van, azt iparkodik vagy a szabad levegőn tölteni, vagy más, talán könnyebb szórakozást keresni, azt gondolván, hogy ami itthon van, ahhoz úgyis könnyen és bármikor hozzájuthat, azt bármikor megnézheti. Épen ennek a gondolkodásnak eredménye az, hogy felnőnek az emberek, megöregszenek és saját szülővárosuknak érdekességeit, kulturális szépségeit, művészi alkotásait egyáltalában nem ismerik.