Budapesti változatok [antikvár]

Az ország bármelyik részéből, északi, déli, keleti vagy nyugati csücskéből indul is el a magyar ember, ha Budapestre utazik, úti célját minden esetben így jelöli meg: - Felmegyek Budapestre. Nem tudom, más nyelvekben is létezik-e ez a szép, tömör, a főváros felülállását ilyen egyszerűen kiemelő formula, nem tudom, mit mond a svéd, a dán, az angol - lévén az ő fővárosuk tudvalevőleg az ország déli részében, tehát egyszerű, sőt primitíven pontos képalkotással lent, de ha mond is valami ehhez hasonlót, nyilvánvalóan nem azért mondja, amiért mi magyarok: nekünk tudniillik azonkívül, hogy Budapest a fővárosunk, egyetlen városunk is. Milyen értelemben állítunk ilyen merészet? A magyar nyelvben elég sok jelentése van ennek a szónak: egyetlen. Melyiket használjuk most? Azt, amelyiket az anya, amikor így nevezi gyemekét: "egyetlenem", azt, amit a férj mond a feleségének, szerelmes a szeretőjének: ebben az értelemben, ebben a szerelmi becéző szójelentésben használva tűnik csak ki igazán, mit is értünk ezen, hogy Budapest az egyetlen városunk. Az egyetlenünk. A legnagyobb. A legszebb. A legokosabb. A legmozgalmasabb. A legzsongóbb. A legforradalmibb. A legfelszabadultabb. Ezek is szerelmi jelzők, de mint minden szerelmi jelzőt, nem ártana megkérdőjelezni ezeket sem. Tulajdonképpen mi az objektív igazság? Budapest egy kis közép-európai ország fővárosa. Az országhoz képest hatalmas város. Az ország szíve, agya, lelke. És mértéke minden tekintetben. Milyen itt az élet ebben a mértékadó városban, erről szólnak ezek a lapok.