Családok, famíliák, nemzetségek [antikvár]

Úgy tűnik, hogy a 12. század kezdetén olyan világban élünk, ahol minden átrendeződik, átalakul. A természet megőrzéséért már sokan felemelték a szavukat, az egészséges életmódra is egyre többen figyelmeztetnek. De vajon van-e elég akarat az emberek lelki békéjének a megőrzésére? Mi kell ehhez? "Hit, remény és szeretet". - hirdeti a vallás tanítás, amelyet a legtöbb nagykunsági ember szobájában a közelmúltig a falon függő táblán olvashatott az oda betérő. Miből merítheti mindezt a ma embere? Elődei adták hitét, családja, környezete adja a szeretetet, ő maga építi fel a reményt, ami utódaiban beteljesül. Élőket és holtakat átívelő tehát az a hagyomány, amely segíti az ember boldogságának kiteljesedését. A ma élő nemzedék vitalitása a múltban gyökerezik. Szüleitől kapta életét, anyanyelvét, nagyszüleitől a bölcsességet, a hagyománytiszteletet. A ma élő generációk azonban egyre inkább elszakadnak egymástól. A kapcsolatrendszerek is sérülékenyek. Úgy tűnik az ember már nem tud ellenállni az őt ért külső hatásoknak. Védekezésül bezárkózik, amely az elmagányosodáshoz vezet. Van-e ebből kiút? Honnan meríthet erőt a ma embere a talpon maradáshoz vagy a felálláshoz? A szellemi örökséget ápoló, arra építő fiatalnak sokkal könnyebb beilleszkedni az őt körülvevő világba, a helyi társadalomba, mint a gyökereit eltépő, magára maradt egyénnek. Nem véletlen, hogy az emberi társadalom legősibb intézményei a vérségi és házassági kapcsolatokat magába foglaló nemzetség, família, család. A könyv szerzői azzal a szándékkal mutatják be a vérségi kapcsolatok szerepét a mai mikroközösségekben, hogy erőt adjanak a hitét vesztett embernek a megújulásra, hogy segítsenek a családokban, a házasságokban rejlő erő felszabadításával a magyar társadalom vitalitásának növelésében.