Debrecen a magyar irodalom történetében [antikvár]

I. Táj és történelem hatóerői. Debrecen egyénisége. Korunk dinamikus vezéreszméi, a nemzeti eszme és a szociális igazság a mi irodalmunkat és köztudatunkat is egyre erősebben hatja át, új célt és útat mutatva egész nemzeti életünknek. A politikai és gazdasági átalakulással párhuzamosan átértékelődtek művelődési eszményeink is. A műveltség szemünkben többé nem fakó, „általános műveltség" csupán, hanem elsősorban nemzeti önismeretre nevelő „magyarságtudomány", multunknak, testi és lelki alkatunknak, szellemi értékeinknek, természeti életfeltételeinknek átfogó ismerete. A nemzeti öntudatnak táplálója, nemzeti önfenntartásunk eszköze az ilyen korszerű magyarság-ismeret; jelentésében és hatáskörében szélesebb, mint a magyar irodalom- és művészettörténet, a föld- és néprajz és történelem szakszerű tudománya külön-külön. A nagy cél: egy sajátos magyar életforma és etikai magatartás kialakítása, egy, a népben gyökeredző magyar közösségi szellem kifejlesztése, több szociális érzék és kötelességtudás, mint amennyit az eddigi társadalmi erkölcs megkövetelt. A „magyarabb magyarság"-ot ma erősebb nem-zetfentartó tényezőnek tartjuk, mint az „európai magyarság"-ot, amelynek jelszava önmagunk lényéből forgatott ki annyiszor bennünket. Ezt a nemzeti művelődési programot G-yőrffy István így jelöli meg: „A népi hagyománynak azt a szerepet szánjuk, hogy minden vonalon alapjául szolgáljon a magasabbrendű művelődésnek, de annak ne csak színt, hanem belső tartalmat is adjon* A fellendült néprajzi és szellemtudományi kutatások célja kielemezni a mai zagyva és bonyolult társadalmi képletekből a magyar szellem ősi arc- * A néphagyomány és a nemzeti művelődés. Bp. 1939 10. 1. 3