Dugonics András Piarista Gimnázium Évkönyv 2012-2013 [antikvár]

ElőszóHa ezek a falak mesélni tudnának Már gyermekkoromban találkoztam ezzel a gondolattal családi- és osztálykiránduláson egyaránt. Amióta az eszemet tudom, szerettem a történelmet, a leírt szövegek, a fontos események színhelyei gondolataimban gyakran életre keltek. Néha még most is, ha eljutok olyan helyre, amiről eddig csak könyvekből hallottam, jól esik eltűnődni azon, milyen lehetett az élet hajdanán, amikor ott valami fontos és nevezetes történt.Iskolánk elkövetkező lapokon bemutatott időszaka ebből a szempontból nézve különleges volt. Annak ellenére ugyanis, hogy épületünk csak 14 éve áll, s közbeszólt az 1948-91 közötti kényszerszünet is, mégis megünnepelhettük jubileumi, 250. tanévünket.Az ünnepi idő, mint egy ember életében, nálunk is a visszaemlékezés, a jelen-létünkből" fakadó öröm és a jövőtervezés izgalmának jegyében telt.Hiszek abban, hogy múltunk éltető, tápláló közeg is egyben; emlékezni több annál, mintsem pusztán nosztalgikus ábrándozásba merülni. A gyökereink előtti szimbolikus főhajtás volt a Fogadalmi Templomban tartott Veni Sancténk; az emléktábla-avatás, melynek köszönhetően a hamarosan felújításra kerülő egykori iskolánk falán lesz látható nyoma egykori jelenlétünknek; de ide sorolom Kovács Mihály SchP (Miska bácsi) emléktáblájának fölavatását is iskolánk előterében. Amikor a Krónika rovatot lapozgatja a Tisztelt Olvasó, láthatja majd, milyen sokszínű módon emlékeztünk és ünnepeltük ezt a nevezetes évfordulót.A jelenünk is izgalmas és mozgalmas, hiszen komoly energiákat mozgósítottunk annak érdekében, hogy tisztázzuk és megfogalmazzuk magunk és környezetünk számára azokat az értékeket, melyek mentén oktató-nevelő munkánkat végezzük.Eközben készültünk az év során a jövőre is, hiszen utolsó fiúiskolás" évünk volt ez, jelentős szakaszhatár. A második 250 évnek már koedukáltan fogunk nekivágni.Mint ahogy egy családi születésnapon, iskolánk születésnapján is igyekeztünk egybehívni rég nem látott ismerőseinket. Öröm, köszönet és hála van a szívemben, amikor arra gondolok, az építőanyagokon fölül mennyi odaadás, emberi segítség, jó szándék és szeretet kellett akkor és azóta is működésünkhöz. A Gondviselés megannyi apróbb-nagyobb földi megnyilvánulása. Köszönjük mindenkinek segítségét a múltban és a jelenben egyaránt, mi pedig, szerzetes és világi piaristák" azon fáradozunk, hogy új épületünk is hosszú ideig betölthesse hivatását, és falai el tudják mesélni annak, akinek füle van": Mennyi szín és furcsaság és élet mindez és mennyi emlék és mennyi remény".Papp Attila igazgató