Dugonics András Piarista Gimnázium Évkönyv 2014-2015 [antikvár]

Előszó „Amióta nagy vagyok, és az ötéves húgomnak is több esze van, mint nekem, arra is kíváncsiak, hogy mondd, édes fiam, tulajdonképpen hogy képzeled te el az életet?" Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? Jó pár évvel ezelőtt a szegedi piarista tanári karnak előadást tartott egyik öregdiákunk édesanyja, melyben elsősorban a középiskolás diákok pszichés fejlődéséről, nevelési sajátosságairól volt szó. Arról beszélgettünk, milyen sajátos is ez a korosztály. 13 éves koruk körül megérkeznek, 18-19 évesen elballagnak tőlünk. Mikor megérkeznek, még gyerekek; mire érettségiznek, szinte felnőttnek érzik magukat Hihetetlen változásokon mennek keresztül, s mi, tanárok, ezen az igen göröngyös úton próbáljuk tartani velük a lépést. Szülőként, pedagógusként is sokszor föltesszük nekik az idézett kérdést és a válasz sokszor nem az, amire mi, felnőttként vágyunk. A kérdés csupán az, mit tehetünk mi, az iskola annak érdekében, hogy diákjaink jól tudjanak felelni nem csak nekünk, hanem elsősorban önmaguknak. Iskolánk 252. tanévében minket is elértek újabb változások az oktatás rendszerében. Sokat lehetett olvasni arról, ml mindennek kell megfelelnie iskolának, tanulónak, pedagógusnak. Azt gondolom azonban, hogy nem téveszthetjük szem elől: az iskolának, különösen a piarista Iskolának - a továbbtanulásra való felkészítés mellett - kiemelt feladata, hogy testben és lélekben is fejlessze diákjait, s ezen közben érezze jól magát a gyerek. De mondhatjuk úgy is: segítsük őket abban, hogy minél jobban (teljesebben) „el tudják képzelni az életet". Jó érzéssel gondolok arra, hogy tanulóinknak ehhez igen sok minden adott. Örülök a tanulmányi versenyek sokaságának, az ott megszerzett elismeréseknek, és tudom, hogy sportban és művészetekben is kiteljesedhetett az, akiben megvolt a szorgalom, a kitartás és a becsületes munkába vetett hit. Örülök osztályaink sok-sok szabadidős programjának, a játékoknak, az önfeledt nevetéseknek. Hiszem, hogy ezek mind együtt szükségesek ahhoz, hogy egyszer mi is elmondhassuk, amikor mostani diákjaink már rég nem lesznek velünk, s egymás között fölidézzük alakjukat: „ igen ő az, aki elérte és bejárta, és felfedezte, megnyerte és túlszárnyalta és megdöntötte, megtalálta és elfogta és megmentette, legyőzte és felszabadította és kikiáltotta, átélte és megírta és megzenésítette." Annak tudatában élünk, hogy - ugyan soha nem tökéletes módon, mégis - törekszünk a teljes embert fejleszteni, segíteni, kísérni. Ez úton is szeretném megköszönni munkatársaimnak és mindazoknak a fáradozását, támogatását, akik bármilyen módon segítették piarista hivatásunk megélését, s hogy ez által tudtuk - közösségi alapértékünk szellemében - egymásra és közös céljainkra figyelve, szeretetben egymást segítve és szolgálva megélni mindennapjainkat Papp Attila igazgató