Duna-hidak [antikvár]

Budapest a Duna városa. Már akkor is a város krónikáját írta a folyó, amikor konok türelemmel vájta ki medrét, partokat építve magának, ahol megtelepülhet az ember. Városesztéták állítják, hogy a medernek éppen ez a szélessége a legideálisabb keret, amelyben Buda, Óbuda és Pest egy kompozícióként megjelenhet, a folyó ebben a léptékben tudja egyszerre elválasztani és egymáshoz kapcsolni a partokat. A panoráma ezért kivételes, ez a titka vonzó harmóniájának. Nem véletlen természetesen, hogy a távoli Pannónia egyik legfontosabb határvárosa, Aquincum, éppen a mai Óbuda területén élte vagy négyszáz esztendőn át a maga életét. Tudatos választás előzte meg a honfoglaló magyarok itteni megtelepedését is. Az aránylag sekély víz, a gázlók nagy száma, a folyó gyenge sodra miatt ez volt a legalkalmasabb hely a tömlős, úsztatós átkelésre. Amikor pedig a tutajok, bárkányi csónakok is megjelentek a vízen, forradalmasítva az átkelés technikáját - ezek a tatárjárás utáni évek -, a város súlypontja természetföldrajzi okokból kerül délebbre: a révészek a Duna legszűkebb szakaszát keresték s találták meg a Várhegy s vele szemben a mai pesti Plébániatemplom térségében.