Dunántúli történetek [antikvár]

1972 nyarának egyik forró napján ereszkedtünk le a cseszneki várat kerülgető szerpentin úton a környék legmélyebben fekvő településéhez, a Bakonyból előbújó Bakony-ér parti Lesalja-pusztához. A völgy két oldalát erdő szegélyezi. Az országút Rédére vezet, gróf Esterházy Pál egykori birodalmának központjába. A hőség tikkasztó, sehol egy ember, mindenki az árnyékot választja. Ilyenkor a vadak is a rengetegbe húzódnak, a források, patakok mentén enyhítik szomjukat. A néptelen, nesztelen csönd különösen alkalmas volt az első közös visszaemlékezésre. Takács Ferenc, az egyik szerző számára az 1937-es esztendő elevenedik fel. Summáséletének szinte minden mozzanatát újra átéli. A forróság a kánikulai aratásra emlékeztet. A summáshónapok bizony mély, kitéphetetlen nyomot hagytak az emlékezetében, nem koptatja őket az idő. A szerzőtársnak pedig szülőföldje e táj. E kivételes szépségű vidék három évtizeddel ezelőtt még kiáltó társadalmi ellentéteket zárt magába. Az életmód, a jövedelem, az élelmezés ellenpárjai a kastélyban, illetve a munkásbarakkokban szinte hihetetlenek ma már sokak számára. Hogyan változott meg e világ a felszabadulás után, amíg a mához ért? Miként alakult régi ismerőeink, barátaink, munkatársaink élete? Itt, a Bakony aljában a régmúlton tűnődve, elhatároztuk, hogy végigjárjuk gyermekkorunk, ifjúságunk életre szóló élményeket adó tájait, hogy immár magunk is megbizonyosodjunk afelől, hogy az elmúlt évtizedek milyen változatásokat hoztak a munkások és parasztok életében.