Dunántúli vármegyék [antikvár]

A magyar földnek azt a darabját, melyet északon és keleten a Duna, délen a Dráva, nyugaton az Osztrák-Alpesek határolnak, Dunántúlnak nevezzük. Istenáldotta vidék. Mindene van, ami kivánatos, értékes lehet az ember előtt. Vannak hatalmas, aranykalászt ringató térségei. Kiterjedt dombvidékei. Virágtól ékes mezőségei. Vannak bőven termő gyümölcsösei, gerezdet érlelő, tüzes borokat adó szőlőhegyei. Vannak a környező hegyek zöldjéből drágakőként kivillanó nagy tavai. Kultúrában gazdag, századok, patinájával büszkélkedő városai. Kedves, napsugaras falvai. Vannak természeti szépségekben gazdag, hamvas erdőkkel fedett, búsongó várromokkal koronázott hegyei. Madárdalos völgyei. Vadvirágtól hímes rétségei. Zúgó vízesései. Búgó gyárai. Kincseket ontó bányatelepei. Mindezek fölött pedig ott terjeng az évezredekre visszatekintő ősi mult, mely azt igazolja, hogy ez a vidék a kőkor ismeretlen törzseitől kezdve, a római imperium, népvándorlás s a magyar foglalás egymást váltó nagyszerű korszakain át, mindenkor vágyva-vágyott, gondosan őrzött, büszkeséggel birtokolt területe volt a Kárpátok koszorúján belül élt nemzeteknek.