Egy értelmiségi tömegszervezet hétköznapjaiból [antikvár]

Pontosan negyed századdal ezelőtt, 1985 és 1987 között fiatal aspiránsként megbízást kaptam, hogy dolgozzam fel a TIT, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat korai szervezettörténetét1. Négy-ötéves ugrásokkal haladva néhány felejthetetlen évet töltöttem különböző levéltárak és a szervezet nyomtatvány-és kiadványanyagának nagy részét őrző könyvtár csendjében. Kezdő történészként rendkívüli módon élveztem, hogyan kezdik egymást történetté kiegészíteni a száraz dokumentumok, a folyóirat-tudósítások, és hogyan töltik meg élettel (és olykor forráskritikával) mindezt a személyes interjúk. A részek összeillesztésével végül takaros kompozíció született, amellyel a pályakezdő kutatók akkor nélkülözhetetlen „kisdoktori" (egyetemi doktori) fokozatát sikerült elnyernem, és immár számos tapasztalattal felvértezve, a céh elfogadott tagjaként foghattam nagyobb szakmai vállalkozásokba. A tudományos ismeretterjesztés és annak szervezete iránt nem szűnt meg az érdeklődésem, de kutatói pályám egészen másfelé kanyarodott, és a kézirat egyeden megmaradt példánya békésen pihent, hosszú évekig az Egyetemi Könyvtárban Mai szemmel egyértelműnek látszik, mennyire bölcs dolog volt nem törekedni akkor a munka kiadására. A rendszerváltást megelőző években öltött formát, magán viselve az erősen egy irányba hangolt források óhatatlanul átvett és megőrzött nyelvezetét, megközelítésmódját. A történetmesélést rendkívüli mértékben befolyásolta az 1956-ot megelőző évek, magának 1956 októberének - a szakirodalom főáramában akkor még: „ellenforradalmának" - majd a „puha szocializmus" kádári időszakának feldolgozását és értékelését jellemző, erősödő bizonytalanság. Hiányzott a kellő távolság és hiányoztak a megfelelő kontextusok, amelyek az egyszerű, naivan elfogult krónikán képesek lettek volna túlmutatni.