Egy volt a mozgalommal [antikvár]

7\ / em volt Kaposváron o harmincas években / Y olyan szervezett munkásfiatal, aki Spitz Rezsőt ne ismerte volna. És aki ismerte, az nemcsak tisztelte, hanem meg is szerette. Szerettük tudásáért, amelyet mindig kész volt mással megosztani. Szerettük elvtársias barátságáért, amely-lyel mindenkihez egyforma volt. Szerettük lobogó igazságérzetéért, és azért, hogy az igazságtalanságot, bárhonnan eredt is az, egyformán gyűlölte. Szerettük derűs kedvéért, amellyel a legnehezebb órákban is megvigasztalt bennünket. Szerettük kristálytiszta logikájáért, amellyel a legbonyolultabb dolgokat is egyszerűvé és érthetővé tudta tenni. És szerettük azért, mert példaképünk és elvtársunk volt. Talán túlzásnak tűnnek ezek a jelzők, pedig úgy érzem, hogy még mindig nem az áll előttünk, aki ő volt nekünk. Közepesnél valamivel alacsonyabb termet, csinos, értelmes arc, villogó szem, amellyel pillanatok alatt felmérte az adott helyzetet. A szája szélén jóindulatú mosoly játszadozott, ha könnyű témáról volt szó, de rögtön megkeményedett, ha harcról, a munkásosztály ellenségeiről volt szó. Amennyire barátait, elvtársait tudta szeretni, éppoly szenvedélyesen tudta gyűlölni ellenségeinket. És mi, a nála fiatalabbak, köszönhettünk neki sokat. Amikor — mint tizenöt-tizenhat éves gyerekek — elkezdtünk lejárogatni a Munkásotthonba, az idősebbek beszervezése folytán, túloznánk, ha azt mon-