Elmegyek, elmegyek... [antikvár]

Elöljáróban, 1988 tavasza volt. Már készen állt az elindítandó Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola koncepciója. Azt, hogy mikor kezdhetünk, azt még nem tudtuk, de hittük, és éreztük: el fogunk indulni. Lázasan folytak az előkészületek, a tanárok toborzása, felkészítése. Leutaztunk kedves kollégámmal, Török Lászlóval egy hétre, Pannonhalmára, hogy tanulmányozzuk az ottani nagymultú bencés iskola működésének elveit és gyakorlatát. Sok mindenről beszélgettünk az iskola akkori igazgatójával, Korzenszky Richárd atyával, és helyettesével, Pintér Ambrus atyával (akit inkább az iskola mindenesének kellene neveznem, hisz egyszerre volt osztályfőnök, nagy óraszámban tanító tanár, délután felügyelő prefektus és igazgatóhelyettes). Megfigyeltük az ottani életet, tanulmányoztunk, és elhoztunk néhány írott anyagot, amelyre - úgy gondoltuk - később még szükségünk lehet. Volt közte néhány ballagási beszéd is. (Ezekből később Richárd atya ki is adott egy kis kötetet.) Mivel a nagy, és értékes dolgok mindig imából és szenvedésből születnek, és szerettük volna az új iskolát szilárd alapokra építeni, megkértük az idős, beteg nővéreket, imádkozzák ki a Kórusiskola elindulását. A nővérek nagyon jól végezték a dolgukat, mert nem sokkal hazaérkezésünk után, csodálatos módon, megnyílt a lehetősége az iskola elindításának, és 1988 szeptemberében (még a rendszerváltás előtt!) nehéz körülmények között bár, de óriási lelkesedéssel kezdhettük meg a magyar ifjúságért végzett nevelő szolgálatunkat az új szellemű iskolában, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában. A következő évben már 9 évfolyamon (tehát az 1. gimnáziumi osztályban is) indult meg a tanítás, helyesebben szólva az élményekben gazdag kórusiskolás élet.