Első házam vala... [antikvár]

ELSŐ HÁZAM VALA RENGŐ BÖLTSŐM FÁJA AZ UTOLSÓ IMMÁR KOPORSÓM DESZKÁJAAKis-Küküllő menti Nagykenden ez a sírfelirat olvasható egy földbe süppedt málladozó sírkövön: Anno 1851. A temető helye a falu fölött hosszan elnyúló dombhát: itt található a templom a kőfallal övezett cinteremmel. Karcsú tornya négy fiatoronnyal messziről feltűnik a Marosvásárhelyről Segesvárra utazónak. A falu házainak hosszú sora a dombhajlást követve kitölti a szűk völgyet. A telkek gyümölcsfákkal, szőlővel beültetett kertjei a temetőig nyúlnak, csak romladozó kerítések jelzik a határt. A temetőbe látogató Is kertben érezheti magát; a sírok között szilva és almafák, virágzó bokrok, hatalmas akácfák veszik körül. A falut átszelő országúton zajlik az élet, itt fent csendesebb a világ, a falu mindennapi zajait megszűri a sűrű lomb. Ez a régi temető. Mohlepte, düledező, félig földbe süppedt sírkövek, kanyargó ösvények Az újtemető távolabb van, a teraszosan lejtő hegyhát magasabb pontján. Itt a sírok sora szabályosabb, a síremlékek tekintélyesebbek, drága gránit feketéllik, márvány fehérje villog: a kövek nagy része műkő-aranyozott feliratokkal. Mintha a falu főutcáján járnánk a frissen épült, vagy megújított lakóházak és cementkapuk között. A falu az utóbbi évtizedekben átépült, megújult. Az innen régen elszármazott látogató idegenkedve nézelődik emlékeinek meghitt helyszíneit keresve. A régi falu mintha elbújt volna. A szalmával, zsindellyel fedett csűrök, kasok, régi sütőházak az udvarok mélyére húzódtak. Itt fedezhetünk fel régi ismerősként egy-egy szépen faragott kerítésoszlopot, kaput.Most a kapu új szerepében a veteményes kertet védi az udvaron kószáló majorság ellen. (Sic transit glória mundl). Az avíttnak minősített építmények nagy részét lebontják, mint ahogy a temetőből is eltünedeznek a régi sírkövek. Anyagukat beépítik az új ízlés szerint épített házakba, ahol a modern élet több kényelmet kínál, míg el nem következik az elkerülhetetlen utolsó költözés. Ezzel együtt változott a falun élő emberek életvitele és gondolkodása is. A szokások, régi hiedelmek nagy része feledésbe merült, vagy csak néhány öregember emlékezetében él.E régvolt gazdag világból két tárgycsoportot emelünk ki és mutatunk be könyvünk képein. A kaput és a síremléket. Vállalkozásunk meglepőnek, megoldhatatlannak tűnhet. Két egymástól végletesen különböző jelenséget megjelenítő tárgyat kísérelünk meg egybevetni, összehasonlítani. Az életet, a létezést szolgáló kaput, és az elmúlást, a halált jelölő sírkövet. Feladatunkat csak egyféle módon oldhatjuk meg, ha megpróbálunk hajdani készítőik világához közelebb jutni, megérteni világszemléletüket, gondolkodásukat. A régi falusi ember életét a beláthatatlan múltból öröklött hagyományok szabták meg. E világban a múlt képzetei átfedik a jelent, átformálják a valóság körvonalait. A hiedelmek tükrében a mindennapi dolgok, tárgyak jelentése kitágul, jelképes tartalmat kap. A kapu nem pusztán bejárat, nem csupán a hívatlan vendéget kizáró, az állatok elbltangolását megakadályozó építmény, nem nyílászáró szerkezet", - ennél jóval több - az ember, a család létének kifejezője, melynek védő hatékonyságát ősi mágikus erejű elemek, jelképek is biztosítják. A sírkő sem csupán emlékjel, az elhunyt adatai számára, hanem egy másik világra nyíló bejárat kapuja, melyet a valóságos kapukhoz hasonlóan varázserejű ábrákkal védeni kell. Az ábrázolásoknak az a meglepő hasonlósága, melyet e vidék kapufaragásai és a sírkövek vésetei között megállapíthatunk, nem lehet véletlen. Ebben feltehetően az az ősi, kereszténység felvétele előtü hit nyilatkozik meg, mely szerint a család, a nemzetség a halálon túl a másvilágon is együtt marad és folytatja evilági életét.