Emlékek a nyolcvanéves Ceglédi Városi Könyvtár életéből [antikvár]

KöszöntőKedves Olvasó!Bizony, majd három emberöltőnyinek mondhatjuk azt a 80 évet, amit könyvtárunk megélt. Mint ebben az Emlékkönyvben olvasni fogják, jóban-rosszban bőven volt része. Hosszas előkészületek után 1924 novemberében birtokba vehették a ceglédiek, innen számítva része volt látványos, gyors fejlődésben éppúgy, mint megtorpanásban. 80 évnél nem szokás, de mi - szerényen - ezzel a kiadvánnyal is ünnepeljük létét.Ez a könyvtár mindannyiunké. Azzá tették mindenkori vezetői, fenntartói. Magáénak érzi, vallja a kedves olvasó: a zenét hallgató fiatal, a szakdolgozatot író diák, a folyóiratot böngésző kismama, az internetező nyugdíjas, vagy akár a fénymásolásért betérő járókelő.Az enyém is. Élesen él bennem az emlék: a pultot alig értem föl, amikor kisgyermekként már jártam ebbe a könyvtárba. Húzta a hálós szatyrot a sok kincs, amit a könyvtáros néni összekészített és a széles pulton áthajolva kezembe adott, jó olvasást kívánva. Verte a lábam szárát a könyvek éle, míg hazagyalogoltam. Aznap délután maga volt a mennyország! Válogatni, melyiket olvassam előbb, hogyan osztozunk meg a családban a könyveken Igen, ez még akkor volt, amikor a ceglédi könyvtár nem szabadpolcról, szabad választással kínálta az olvasnivalót. De annak a korszaknak is megvolt a maga varázsa, bája. A szűk várórészben toporgó olvasók jót beszélgettek, ajánlották egymásnak a könyveket, míg szó szerint sorban álltak és várták, hogy sorra kerülvén csak rájuk figyeljen a könyvtáros.Ugorjunk nagyot az időben, melynek múlását azok a fotók is nagyon jól érzékeltetik, amelyeket a 80 évet bemutató kiállításra készülve előbányásztunk a házi archívumból. Némelyiken ott pompáznak a hatalmas fák a felnőtt könyvtár előtt (hol vannak már!) másik fotón a könyvtárosok fiatalkori arca kelt csodálkozást bennünk (sokuknak már a nyugdíjat viszi a postás) a mennyezetig bepolcozott falak, óriáslétrák látványa furcsa érzéseket ébreszt a szemlélőben (mintha ezer éve lett volna) A nagy átalakításokat és az azzal járó felfordulást megörökítő fotók a kedvenceim. Azok az időszakok mindig reményteliek voltak, magukban hordozták a megújulás igényét és lehetőségét. Sajnos, most is csak ott tartunk, hogy reménnyel tekintünk a jövő elé, mely ebben az évben5