Bővebb ismertető
SzülőföldemÜtött az óra, a szívszakadva várt pillanat, de nincs emberi szó, amely köszönteni tudná Észak-Erdély visszatérését és nekem sincs méltó szavam, hogy köszöntsem szülőföldemet, köszöntsem szép határát, amelynek minden bokrát ismerte gyermekkorom. A napmelegtől égő kopár sziket, a tikkadt szöcskenyájakat, estetájt a feketén bólongató eperfák lombját, a földekről hazaballagó embereket, kapával, kaszával a vállukon, akik nemcsak az én képzeletemben, de néha a valóságban is Arany János arcát viselték, az egy vér, egy fajta csodálatos hasonlóságával. Milyen szavakkal köszöntselek, Szalonta? Hogyan mondjam el, mit adtál nekem útravalónak az életben, hogyan mondjam el, mit jelent nekem és mindenkinek ezen a világon a szülőföld, az anyanyelv, az emberi élet legelső, legmélyebb és legtisztább emlékei, e rejtelmes erők irányításai minden cselekedetünkben, bárhová és bármily messzire vet is bennünket a sors. Te adtad nekem Szalonta az életet, s ebben az életben egy másik, lelki életet: a magyarságomat. Te adtad nekem a tudatot, közelről és arcomba lehelve az igézetet, már gyermekkorom első, eszmélő pillanataiban és később is, mikor már át tudtam tekinteni a magyar élet őserdejének körvonalait, a tudatot, a hitvallásszerű érzést, hogy a magyarság legnagyobb tartóoszlopa a nép, a nép roppant szellemi ereje. Szavak, amelyek most túlságosan időszerűen hangzanak, de én ezt az érzést Szalontárói hoztam, ahol nekünk Arany Jánost nem az iskoláskönyv tanította, hanem a szülőföld titkos és kifejezhetetlen hangjai, amelyek mélyre süllyednek a szívben és örökre megmaradnak. Köszöntelek Szalonta, ki utcáiddal, tágas piacoddal, melegpárájú artézi kutaddal, amelynek bronz angyalai mindig nedvesen csillognak, aki zsibongó hetivásáraiddal, csöndes utcáid porfellegében a szekérzörgésekkel, aki Kossuth-szobroddal és gőzmalmoddal olyan voltál, mint a többi kis alföldi város: része a magyar életnek, a magyar táj igazi arcának, ősi csonkatornyod és Arany János bölcsője mégis kiemelt a névtelenségből, te voltál a nevezetes város, szabad hajdufészek, benne lakván háromszáz vitézek, de aztán jött egy nap a világháború után, és attól kezdve huszonkét éven át, mind a mai napig, egy történelmi szerencsétlenség szakadékába lökve Salonta-Mare néven viselted sorsodat.
Török Sándor (Homoróddaróc, 1904. február 25. – Budapest, 1985. április 30.) író, műfordító, újságíró, antropozófus.
Apai nagyapja útbiztos volt a Szilágyságban, anyai nagyapja pedig jegyző Küküllőben. Apja, Török Lajos, jegyző volt.
A gyermek Sándor Szerdahelyen nőtt fel, Brassóban lett kisiskolás.
Tanulmányait Brassóban, Fogarason végezte, majd a középiskolát 14 éves korában abbahagyva különböző fizikai munkákból tartotta fenn magát. Volt kazánfűtő és kocsis a Czell sörgyárban, mezei munkás, facsúsztató a havasokban. Ipari tanuló volt Brassóban, majd napszámos lett a feleki üveggyárban. Pályafenntartó és kovács volt Vöröstoronyban, postai alkalmazott Nagytalmácsban. Kolozsvárott, a Renner bőrgyárban gépszíjgyártó vizsgát tett, rövid ideig kórista és színész volt a Magyar Színháznál.
Először pertörténeteket írt, majd folytatásos rémregényeket adott le néplapoknak.
Első regénye Az idegen város volt, amelyből később színdarabot is írt.
1933-ban Baumgarten-díjban részesítették, 1938-ban a Petőfi Társaság tagja lett.
A magyar hatóságok által kinevezett Zsidó Tanácsban a konvertiták képviselője volt, az 1944-ben alakult Keresztény Zsidók Szövetségének alelnöke. Özvegy Horthy Istvánnén keresztül eljuttatta a kormányzóhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát. Török Sándor a háború utolsó hónapjait Nagy Emilék kissvábhegyi házának rejtekén vészelte át, amit részletesen leírt Egy kis kertet szerettem volna c. emlékirataiban és a Titokzatos utazások című regényében.
1945-től 1948-ig a Magyar Rádió Ünnepi levelek c. sorozatát szerkeszti, mely a világ vezető tudósait, művészeit szólaltatta meg. A műsort 7 adás után betiltották. 1951-től a Tankönyvkiadó szerkesztője. 1959-1966 között a Család és Iskola c. lap felelős, majd főszerkesztője.
A komédiás c. darabjából – amelyet csak hétszer játszottak – később Richard Nash írt Az esőcsináló címen világhírűvé vált színdarabot.
A Csilicsala csodái folytatásos rádiójáték széles körű, országos népszerűséget biztosított számára. A műsort 1953 nyarán kezdték sugározni, havonta egy alkalommal vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között volt hallható. A varázslót Ráday Imre alakította.
Lakásán antropozófiai összejöveteleket tartott, amelyeken a fiatal Montágh Imre is részt vett. Török Sándor műveit francia, olasz, portugál nyelvekre is lefordították.