Erdészeti és Faipari Egyetem [antikvár]

Hazánkban a felsőfokú erdészeti szakoktatás, egészen a századfordulóig, a hasonló szintű bányászati és kohászati szakoktatással kapcsolódott össze. Ennek a kapcsolatnak évszázadokra visszanyúló gazdaságtörténeti előzménye az volt, hogy az erdőgazdálkodás a nagy faanyagfogyasztó bányák és kohók mellett fejlődött ki (XV. század). Az erdészeti ismeretek oktatása is az 1735-ben alapított selmeci bányatisztképző iskolában kezdődött meg 1758-ban. Az 1770-ben alapított, - lényegében a bányaiskolából fokozatosan kiépített - selmeci Bányászati Akadémia alapító levelében is elrendeli Mária Terézia királynő, hogy az erdészeti kultúra tanítására gondos figyelem fordítandó, mert arra a bányaművelésnek feltétlenül szüksége van. Természetes, hogy az előadásokon elsősorban a bányászat szükségleteinek szempontjából foglalkoztak az "erdőgazdászat"-tal, amint ez az Akadémia nagynevű tanárának, Delius Traugott Kristófnak a bányaműveléstanról írott könyvéből (1772) is kiviláglik. De Mária Terézia idézett intézkedésének, amellyel az erdőgazdasági ismeretek tanítását a bányászati képzésben elrendelte, sorsdöntő jelentőséget kell tulajdonítanunk az erdészeti felsőoktatás további sorsában. Ez a tény igen jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az 1808-ban alapított önálló erdészeti tanintézetet Selmecbányán, a Bányászati Akadémia mellett helyezték el.