Értékek és konfliktusok [antikvár]

ELŐSZÓ Hogyan és mi végre kerültünk ide? Dolgaink és felelősségünk minden történelmi püla-natban világos, vagy sorsunk osztozni a társadalom folytonos, bár változó mértékű zavarodottságában? Valóban zavarodottság-e ez, vagy csak az élet természetes dinamikája? Különös, de tény, hogy bizonyos estéken ezek a „nagy" kérdések inkább tűntek együgyű, naiv problémafelvetéseknek, semmint valóságos, leküzdendő dilemmáknak. Csak ültünk és beszélgettünk. Horváth István eszmefuttatásai nyomán az ember inkább elszégyellte magát, ha a fenti kérdésekből próbált napi fájdalmakat csiholni és megoldástervezeteket eszkábálni. Pista átnézett sokat látó szemüvegének lencséjén -arca sem rezdült -, hallgatott nagy türelemmel. Aztán amikor az értelmiségi nyavalygás kifulladni látszott, atyai nyugalommal elkezdte rendezgetni a levegőben függve maradt gondolatokat. Lássuk csak, kedves XX. századi értelmiségi, miért is látod kaotikusnak az épp fennálló viszonyokat? Rendelkezel-e az eligazodáshoz szükséges műveltséggel? Valóban és részleteiben ismered-e szűkebb-tágabb környezetedet, vagy szívesebben lebegsz a gyö-kértelenség tétova ködében? Van-e világos képzeted természetről és társadalomról, egyénről és közösségről, illetőleg ezek egymáshoz való viszonyáról? Vannak-e egyértelműen tételezhető értékeid, mint például család, munka, szerelem és barátság, vagy mindezek fundamentuma, a személy szabadsága? Na, ha már e kérdések közt eltévelyedsz, akkor jócskán van tanulni valód! Figyelj, most elmesélek egy sokágú, sokbogú történetet A mese mindig távolról indult és számos adattal, információval megrakottan ért el a mához. Ha úgy tetszik: kontextusba volt helyezve. Világos volt, áttekinthető és logikus. Ahogyan ez egy történésztől elvárható. Valamint roppant gyakorlatias, ami koránt sem mindig magától értetődő. Legalábbis értelmiségi körökben. Persze, ha az ember letisztult rendszerekben és módszeresen elemzett folyamatokban gondolkodik, akkor épp úgy érti a XX. század '60-as éveinek nagy értelmiségi dilemmáit, mint a XXI. század küszöbén tenyésző fogyasztói társadalom kételyeit. A népművelő ideáltípusának karakterét az idő - de nem a pillanat - formázza meg. Valamint a megértett és végigküzdött konfliktusok és nem a cselekvésmentes vergődés. Hát igen: a cselekvés. Az értelmiségi lét nagy kihívása. A jóra törekvő emberi természet nagy próbája. A legnagyobb szemrehányás, ami Pistától kiérdemelhető volt, az valahogy mindig a körbejáró, sehová nem vezető, cselekvésszervező erőt nem rejtő meditációkkal függött össze. - Hát, tudod - dőlt hátra ilyenkor a fotelben - ez egy nagy hülyeség! - lendült neki nem túljátszott tapintattal. És kezdetét vette a gondolatmenet kíméletlen, ám szisztematikus rendbetétele. Gyakran jártunk így és rendszerint nem indokolatlanul.