Fejér megye története az őskortól a honfoglalásig I/5. [antikvár]

A múlt században és századunk elején a pannoniai római uralom végső szakaszát még külön vizsgálta a történettudomány és a régészet. A történészek véleménye erősen megoszlott, a római történettudomány legnagyobb képviselője Th. Mommsen pl. korántsem látta a véget katasztrofálisnak és gyorsnak. A művészettörténettől alig elszakadt régészetnek akkoriban csak kialakulóban volt a véleménye. A Pannonia és Valeria tartomány feladásáról írott első történeti és régészeti összefoglalás évtizedekre kézikönyvvé lett. Minden tárgyilagossága ellenére, eredményeit a kor divatos elmélete, "a katasztrófa teória" határozta meg. Gondolatmenete szerint a folyamatos hanyatlásként és elbarbárosodásként ábrázolt IV. századi római élet a tartományban 395-ben, az aprópénz forgalom megszűnésével egyidőben záródik. A határőrző katonaságot a 400-as évek elején visszavonják, majd Valeriát (vagyis a Kelet-Dunántúlt) 406-ban a hunoknak adományozzák, amit 433-ban Pannonia I. - vagyis az egész Dunántúl átengedése követett. 40 éven keresztül valamennyi római vagy népvándorláskori régészeti dolgozat, leletközlés vagy összefoglalás ennek az elméletnek a jegyében fogant. A népvándorláskor vagy "hunkor" régészetünk számára 375-el kezdődött, - amikor a hunok a Volgán éppen csak hogy átkeltek. Legkésőbb az V. század elejétől Pannonia "tabula rasa"-nak számított, ahol nem éltek többé római provinciálisok, hanem helyüket mintegy fehér lapon hunok, keleti és nyugati gótok, alánok és szarmaták foglalták el. Ma már sejtjük, hogy mindez nem egészen így történt.