Fejezetek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye könyvtártörténetéből 1. [antikvár]

Előszó Hazánkban a nyilvános könyvtár eszméje jókora fáziskéséssel honosodott meg. A polgárosodás hajnalán érkeztek ugyan szórványos hírek a helyi közösségek által szervezett angol és amerikai közkönyvtárak létéről, de sem ezek, sem a közelebbről ismert német népkönyvtárak példája nem talált követőkre. A felgyorsuló polgári fejlődés sodrában, a dualizmus évtizedeiben aztán jó néhány múzeumi, levéltári és főiskolai könyvtárat megnyitottak az érdeklődő közönség előtt, szerveződtek - kifejezetten német mintára - nyilvános városi könyvtárak is, sőt a korszak vége felé Budapesten a public library-típus megvalósítására is sikeres kísérletet tettek. Mindezek együttes száma azonban az ország akkori méreteihez viszonyítva elenyészően csekély, a századfordulótól központi kezdeményezésre több ezres nagyságrendben telepített falusi és külvárosi népkönyvtárak, gazdakönyvtárak pedig kicsiny és befagyasztott állományuk miatt nem lehettek jelentékeny tényezői a kulturális életnek. Hasonló sorsra jutottak a két világháború között újjászervezett vagy éppen újonnan alapított népkönyvtárak és más, szintén igen jó szándékkal létrehozott közmtívelődési gyűjtemények. A második világháború viharának pusztításai, majd a koalíciós évek politikai és pénzügyi bizonytalanságai tovább csökkentették az ellátás egyébként is alacsony szintjét. Amikor az ország a negyvenes évek végén a szocialista kísérlet jegyében egy újfajta modernizációs útra lépett - vagy inkább kényszerült -, a könyvtárügyben is gyökeres változások történtek. Központi elhatározásra, politikai-könyv-tárpolitikai döntésekkel rövid idő alatt kialakították a magyarországi könyvtárkultúra új, a szovjet mintát utánzó, részben másoló modelljét, amelyben kiemelkedő szerepet kaptak a lakóhelyi ellátást végző nép-, vagy akkori, szintén átvett nevükön: tömegkönyvtárak és a munkahelyekre kihelyezett szakszervezeti könyvtárak. A centralizált, hierarchizált, államilag dotált könyvtári struktúra a szocializmus fölényét mindenáron bizonyítani akaró és az aufklárista, népnevelő irányzatot tovább éltető művelődéspolitika jóvoltából a kétségkívül súlyos hiányosságok ellenére látványos eredményeket produkált, főleg a korábban hátrányos helyzetben lévő, politikailag erősen preferált munkásság és parasztság olvasóvá, könyvtárhasználóvá nevelésére fordítottak kiemelt figyelmet. A politikai-ideológiai indíték túlsúlyát némileg ellensúlyozta, hogy - összehasonlítva az össztársadalmi intézményrendszer egészével - a könyvtárügyben az átlagosnál nagyobb teret engedtek a pragmatikus és liberális vonásoknak, a nyugati hatás érvényesülésének. Csakis így ismerhették meg a magyar közművelődési könyvtárak az angolszász és