Felhők fölött a nap [antikvár]

Előszó Amikor 1972 szeptemberében először léptem be tizennégy évesen a Kollégium hatalmas vaskapuján keresztül a bezártságában kicsit ijesztő, árkádjaival mégis izgaknakat kínáló négyszögletű térbe, mely egyszerre szellemi, lelki, történelmi és kulturális tér is, még nem tudtam, hogy aki „egyszer refis, az mindig is refis" marad: kollégiumi, debreceni diák. Én csak a gimnáziumot akartam elvégezni, helyesebben a szüleim akarták. Meg a tanáraim, első helyen osztályfőnökünk, Dr. Nagy Mihály tanár úr. S azt is akarták, hogy jól, sőt kiválóan végezzem el, így tanár úr nem átallott egyszer kitűnő félévi bizonyítványomba 4-est ími szorgalomból. Most már értem az üzenetet: az embernek magához képest kell kiválónak lenni, nein másokhoz hasonlítgatva. Az iskoláról mindenkinek vannak éknényei, jók és rosszak is. Az emlékezet főleg a szépet őrzi meg. Utólag a tanári szigorúság jellemformáló erő lesz, a maguk idején elviselhetetlennek, értehnetlennek tűnő nehézségek pedig összekovácsolják a diákokat, örök barátságokat gyümölcsöznek. Ezért osztálytalálkozókon már csak a kellemesre emlékezünk. Nagy Mihály tanár úr kémiaórái helyett refisként én is el tudtam vohia képzelni kevésbé megterhelő próbatételeket, azonban amikor felkért, hogy íijak legújabb könyvéhez előszót, örömmel elvállaltam. Pedagógiai tapasztalatai és visszaemlékezései egy olyan korszak dokumentumai, melyben nem nagy hősökre volt leginkább szükség, hanem kitartó és magabiztos gyakorlati emberekre. Ő maga nem korszerű ember abban a tekintetben, hogy egy vallástalan korszakban is ragaszkodott keresztyén hitéhez, kutatói karrierjét is inkább csak szabadidejében építgette, de nem hagyta ott iskoláját, a Debreceni Reformáms Kollégium Gimnáziumát. Ránk a hetvenes évek elején nála tanuló diákokra ez tette a legnagyobb benyomást. Hívták Bécsbe, Nyugatra, de ö maradt. A dialektikus materializmus korában, amelyben fizikát és kémiát tanított. Nagy Mihály tanár úr azért is korszerűtlennek számított, mert mindvégig meg mdta taláhii a természettudományok és a hit állítólagos ellenttnondása közötti egyensúlyt, sőt harmóniát. Könyvének fő gondolata is ehhez a két fontos témához kapcsolható nevelés és tudomány. Nemcsak teljes aktív pályafutását töhötte a Refiben, hanem már diákként is itt tanult, sőt nyugdíjasként is visszajár, kísérletezöversenyt, fizikai játszóházat szervez, olyan energiákat mozgósítva, amelyek kevés emberben vannak meg. Tanári munkáját a benne rejlő erőt talán kutatási szakterületéhez, az atommagfizikához lehet hasonlítani. Ahogyan a legkisebb anyagi részecskék képesek a ma ismert legnagyobb erőket felszabadítani, úgy benne az