Fellegek vándorai [antikvár]

Részlet a könyvből: Hittünk neki... Megtiszteltetés e szép album elején elkalauzolni az Olvasót a rá váró élményekhez. Csizmazia Gyuri - én szólíthatom így - ismertsége/ tisztelete olyan széles körű, hogy bárki betölthette volna ezt a becses megbízatást. Nagyon sokan szerettük a nagy fehér-tói természetbúvárt (sokan úgy vélik, említhetnénk a Fehér-tó atyjaként is, ha ez a név már nem lenne foglalt Beretzk Péter számára). Egy alkalommal a pusztaszeri Büdös-szék melletti pusztán biológushallgatóknak tartott terepgyakorlatot Csizmazia György. Jómagam akkor természetvédelmi őrként dolgoztam ott. A túra során előttünk a fűben egy elhullott őzagancsot láttam meg, és épp emeltem a kezem, hogy megmutassam, de Gyuri megelőzött: „csitt-csitt, ne szólj, menjünk tovább" - fogta meg a kezem. Továbbmentünk, én egy kicsit meglepődve, hiszen erdőt járó gyerekkoromból ismertem azt az érzést, milyen jó kézbe venni, közelről megnézni az agancsot. Mögöttünk a mintegy húsz tagú hallgatói csoport valamelyik utolsó tagja felkiáltott: „Tanár úr, tanár úr, találtam egy őzagancsot!". Erre a tanár úr hirtelen hátraszaladt. „De ügyes vagy! Te vagy a legügyesebb! Nézzétek, mit talált! Ki tudja, mit talált?!" És ekkor húszperces, rögtönzött interaktív előadást hallhattunk az őz ökológiájáról, vadászatáról és természetesen az őzagancsról. Mindenről tudott mesélni, akár az algyői gázfáklyák („gyevi róna gyöngyégők szentjánosbogarai") fénye mellől felkelő Napról, vagy a tizenkettes tó bársonyos nádbugáin átszűrődő alkonyati fényekről. Ezért is hittünk neki. Igazi természetbúvárként ismertük meg. A szó legteljesebb értelmében - régen polihisztornak nevezték volna, de mint tudjuk, a polihisztorok már kihaltak. Lehet, hogy Gyurival? A szegedi Fehér-tónak olyan barátjáról beszélünk (nem véletlenül kerülöm a kutató, a biológus megnevezést, az én szememben ő sokkal több volt értnél), aki minden fórumot, módot, lehetőséget megragadott a természet szeretetének, a szegedi Fehér-tó ismertségének növelésére.