Foglyoknak szabadulást [antikvár]

Sokan megbotránkoztak azon, hogy Jézus mennyire odafigyelt mindenre és mindenkire. Ott voltak előtte a kisgyermekek, az elesettek, a betegek... és ott voltak a foglyok is. Ézsaiás próféta könyvét olvasta fel Názáretben, amit sokan Jézus küldetésének összefoglalásaként is értelmeznek, a megváltás útjának, nem véletlenül, hiszen maga Jézus is ezt mondta: „ma teljesedett be ez az írás..." „A szegények, a töredelmes szívűek, a foglyok, a vakok és a lesújtottak baráti köréhez tartozónak mondja magát! Az élet perifériájához tartozókkal vállalt közösséget, hogy számukra legyen eledellé, kenyérré, élet forrásává. Azokhoz fordul bizalommal, akiknél már elveszett a bizalom, azokhoz visz örömet, akiknek már nincs örömforrásuk sem. Azoknak beszél a reménységről, akiknek még meg sem adták a lehetőségét, azoknak viszi a fényt, akiknek a szemük bezáródott, azoknak hirdet szabadulást, akiknek bilincs van a szívükön és a kezükön, azok felé fordul, akiket már mindenki elhagyott, akikről már mindenki lemondott, aki mellé nem áll oda csak az Isten. Mert Istennek kellenek a csonka-bonkák, kellenek az elesettek, kellenek a betegek, kellenek a foglyok, kellenek a lesújtottak. A keresztyénség életében hamar megjelent ez a krisztusi lelkület. Már a korai időktől fogva ott voltak a betegek, az elesettek, a foglyok mellett az egyházi szolgák, akik törődtek a sorsukkal. így lett mindennapi feladattá a diakónia, ami magában foglalta egyben a missziót is. A hit és a cselekedet összetartozását már Pál apostol életében is látjuk, aki a sok szolgálata között börtönmissziót is végzett, mikor fogságban volt. Ott is hirdette Krisztus szabadítását.