Fonyód [antikvár]

Alázat és az ebből fakadó késztetés vezeti a tollat, hogy a Fonyódról készített albumot józan elfogódottsággal nyújtsa a szerző a figyelmes olvasó kezébe. Amire készült: a táj és a tízéves kamasz városka értékeit, történeti érdekességeit bemutatni azzal a szándékkal, hogy az nyomot hagyjon a szemléletben, a szűkebb haza szeretetének mélyítésében. A felszólítással, hogy a gondolatok szárnyán nemcsak a ködlő-gomolygó ősidőkbe barangoljunk, hanem a legújabb kort is az album mesélő látványával észrevegyük. Hozzásegíthet, hogy a szívesen látott és a sok fontos vendég jobban megismerje azt a helyet, ahová üdülni, pihenni, felfrissülni eljött. Érdemes fellapozni, végigolvasni az állandó lakosainknak is, hiszen olykor ők sem tudják, hogy milyen fontos, felidézésre érdemes leletek, emlékek, falak, utcák és utcácskák között, felett vagy mellett járnak-kelnek naponta. A város fekvése szép és szerencsés. A jelképként is élő két bájos balatoni domb teljességgel meghatározta és meghatározza a város elrendeződését, településszerkezetét. Vízpartját a két domb lemetszett meredélye és a százszínű tó találkozása jelölte ki. Délről a Nagyberek vadvizes, mocsaras zárt öbölzete a meghatározó. Keletről az elfogyó mélyedések után dúshozamú, kitűnő termőtalajú táblák terpeszkednek. Fonyód mindkét dombján ott vannak a küzdelmes és harcos múlt nyomai. A város nyáron vadul zakatol, nyüzsög, máskor az országos főút és a vasúti csomópont zajain kívül csendesen lélegzik. Nemcsak üdülésre, pihenésre, szórakozásra, hajózásra csalogat, de az évszakok sajátos atmoszférájával, mindig változó látványával megindítja a festő ecsetjét, múzsája impulzust ád a tollnak, a zenének, a gondolatnak és a meditációnak. Történetének nagy alakjai figyelmeztetnek bennünket, hogy magunkkal, s másokkal is jobban törődve, nemesebben éljünk.