Frank Kálmán osztálynaplói 1950-69 [antikvár]

Néhány mondat magamrólHiszek abban, hogy az életút a megszületéskor - vagy már azelőtt -, ki van jelölve a végállomásig. Ez az út az Élet, amelyet élnünk kell, amelyben létezünk, a lüktető környezetünk, amely körülvesz bennünket, igazítja és formálja a testet és a szellemet. Kora gyermeki szemmel figyeltem kömyezetem történéseit, meztélábbal" éreztem az eke-szántotta föld barázdáinak melegségét, hallgattam a cséplőgép porbabújtatott zihálását, beszívtam a frissen fűrészelt fa illatát, a hajnali disznóölésekkor a pörzsölt szőr égett szagát. Tűnődtem, hogy a szarkafészeknek miért van teteje, a varjúénak meg nincs. A leveleit lehullajtott fa kopár ág-vázaival nagyobb hatással volt rám, mint a felöltöztetett", mert a lombok mintha valamit elrejtettek volna előlem. A természetet korán meg akartam érteni, közel akartam férkőzni hozzá. Megfogni, megtapintani, testközelemben érezni, magam körül tudni. Irigyeltem a kanászgyerekeket, a libapásztorokat, akik napjaikat természetközeiben, a rájuk bízott jószágok társaságában tölthették el, amelyeket név szerint ismertek. Gyűjtöttem madártollakat, apró üvegcsékbe magvakat, préseltem növényeket gondosan feliratozva. Büszke voltam a fajra jellemző fészekaljnyi tojásgyüjteményemre. Rovargyűjteményemben az orrszarvúnak, a szarvasbogaraknak és a cincérféléknek volt a legnagyobb becse. Ezek már útjelzők voltak a nagy Bios" birodalma felé. Az iskolában a biológia és a természetrajz volt a kedvenc tantárgyam. A gimnáziumban biológia szakkört vezető tanárom foglakozásai választás elé állítottak, biológus legyek-e, vagy az orvosi pályát válasszam. Az utóbbi mellett döntöttem.A sikeres biológia szigorlat után tudományos diákkörösnek bekerültem az Orvosi Biológia Intézetbe. Hamarosan belekóstoltam a tudományos munkába és részt kaptam oktatási feladatokból is. Készülhettem kongresszusi szereplésre, pályamunkák készítésére professzorom és munkatársai támogatását élvezve. Nem vágytam tudományos pályára, ezt az intézetben sem várták el tőlem. Az intézetben eltöltött idő nagy hasznomra vált pályafutásom során. A klinikai tárgyakat jobban megismerve, érdeklődéssel fordultam a gyermekgyógyászat felé Krepel-Fronius Ödön professzor előadásai hatására. A pécsi Gyermekklinikára siker reményében adtam be pályázatomat, hiszen tanulmányi eredményem, diákköri tevékenységem, sporteredményeim alapján joggal bizakodhattam. Azonban ebbeli reményem szertefoszlott, de nyomban közölték, amennyiben gyermekorvos akarok lenni - és én az akartam lenni -, biztosítják az ország legjobb gyermekosztályán" a gyakomoki állást. Vajon ezt gesztusként vagy jóvátételként ajánlották fel nekem? Egy napi gondolkodás után igent mondtam, annak ellenére, hogy sosem jártam Szombathelyen és nem hallottam az osztály vezetőjének, Frank Kálmánnak a nevét sem.Már megtanultam beilleszkedni. Tudtam, hogy ilyen jellegű gondjaim nem lesznek, hiszen már fiatalon sokszor kerültem váratlan helyzetbe, új közösségbe, ismeretlen, szokatlan