Gyermekvilág Esztelneken [antikvár]

ELŐLJÁRÓ MONDATOK Rendhagyóan elfogult ajánlás Gazda Klára könyvének 2., magyarországi kiadásához Eleink hitében minden gyermekkel napocska, csillagocska születik közénk, a teremtő Isten életet adó, hozó hajnali fényessége, újrateremtődik a világ, s benne a legfontosabb a létet igazító és fenntartó szeretet. A gyermekben látványosan együtt létező a volt, a van és a lesz, hiszen „szakasztottan íígy mozog, mint a dédije, s ahogyan ejti a szót, de még a szuszogása is a dédié", hiszen a gyermek révületben valósuló játékában az osztatlan szent idő mutatja meg magát, s lehet-e teljesebb ennél a van?! - s te, aki felnőttként szemléled a gyermeket, már látod benne, mostjában a valósulni készülő holnapot, a majdani biztonságot adó embert, s a családot áhító, egybeölelő menyecskét. A gyermekről tudjuk, tudhatjuk mindezt és mégis elraboljuk tőle gyermekkorát. Ez akkor is megtörténik egyre világtalanabb a silányuló világunkban, ha gyermeknevelő jószándékunk vitathatatlan. S a gyermekélettől fosztott apróbb, nagyobb emberlétező nemének, korában megfelelően nem tudja birtokába venni a mindannyiunkat eltartó természetet, hiába is születik erre; hiába az a belső késztetése, hogy serkentő gazdaként benne létezzen a mindig változó és mégis mindig ugyanolyan teremtett mindenekbe; hogy az Isten - alkotta lények sokaságában - majdan felnőttként is gyermeki lélekkel! - csupán első legyen az egyelők között. Pedig tudjuk, tudhatnánk azt is, ma valamennyien, a harmadik évezred elbizakodott, parazitává satnyult felnőttei, hogy ez érettünk emberré lett Isten, Jézus meghagyta volt: „Engedjétek, hogy a kis gyermekek énhozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom néktek; Aki nem úgy fogadja Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba." (Lukács, 18., 16-17.) Gazda Klára, Erdély egyik kiváló néprajzosa remek monográfiája: a „Gyermekvilág Esztelneken" (első megjelenése: Kriterion Kiadó, Bukarest, 1980) arról a gyermekéletről tudósít, amely civilizált világunkból már hiányzik, amely követendő mintaként (alkalmazva a jelen körülményekre, lényegét tekintve csorbítatlanul!) maradt ránk székely testvéreink „elmaradottsága", makacs hagyomány tisztelete okán. E, minden gyermeket nevelő felnőttnek ajánlott munka gyermekélet teljességét adja részletező gondossággal. A szerző azért tudja megjeleníteni a természetes gyermekélet teljességét, a gyermekvilágot, mert Esztelneket nem terepnek tekintette, s a hagyományt őrző, abban, a szerint élő embert és gyermeket nem adatközlőnek, hanem egyenrangú tárasnak, testvérnek, jó barátnak. Figyelte, élte a gyermek játékát, munkaalkalmait, ünnepes kedvét. Igen, bizonyára élte is! - hiszen a 90-es évek elején a Mogyoró-hegyi örökség Népfőiskolai táborban, nemcsak előadást tartott az esztelneki gyermekjáték-kincséről, hanem azoknak egy részét gyermekké lelkesülve el is játszotta nekünk, velünk.: a felnőtt résztvevőkkel. Gazda Klára 1972-től 1980-ig végezte fáradságos, de örömet adó és hozó kutatómunkáját Esztelneken. Fáradságos volt a szó hétköznapi értelmében, hiszen e székely falunak nem adatott vasútállomása, az állomással rendelkező előző falu vasútállomásáról kilométereket gyalogolnia kellett, vagy pedig Kézdivásárhelyen órákig várakoznia az autóbusz csatlakozásra. I